Nemzetgyűlési irományok, 1922. IV. kötet • 111-193. sz.

Irományszámok - 1922-124. Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes hatalom megszűnése következtében szükséges közoktatásügyi rendelkezésekről

124. szám. 129* 124. szám . Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes hatalom megszűnése követ­keztében szükséges közoktatásügyi rendelkezésekről. Felhatalmaz tátik a m. kir. vallás» és közoktatásügyi miniszter, hogy a háború esetére szóló kivételes hatalom alapján kibocsátott és hatályban tartott rendeletekkel a közoktatás körében szabályozott alábbi ügyekben, nevezetesen : a közgazdasági és társadalmi ismereteknek, valamint az éneknek a középiskolák rendes tantárgyai közé való beillesztését és az ezekből nyert osztályzatoknak a tanulmányi előmenetel szempontjából való jelentőségét, a középiskola I. osztályába való felvételnek kötelező sikeres felvételi vizsgálattól való függővé tételét, a középiskolákban a tanév végén tartott nyilvános vizsgálatok helyett nyilvános befejező összefoglalások tartását, végül pedig az ismétlő középiskolai tanulók tanulmányainak folytatására vonatkozó korlátozásokat, a törvényhozás további rendelkezéséig ideiglenesen rendelettel szabályozza. 2. §. ­A jelen törvény kihirdetésének napján lép életbe. Budapest, 1922. évi december hó 7-én. Klebelsberg Kunó gr. s. k., m. Mr. vallás- és közoktatásügyi miniszter» Az 1922. évi június hó J6-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. IV.'kötet. 17

Next

/
Thumbnails
Contents