Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.

Irományszámok - 1922-86. Törvényjavaslat az erdészeti igazgatásról

86, szám. 51 bármikor bejárhatják. A javaslat tehát a birtokosokat, sőt az erdők, kopárok, termé­szeti emiekek szomszédos birtokosait is arra kötelezi, hogy a m. kir. erdőigazgatóság és a m. kir. erdőhivatal személyzetének, illetőleg az állami erdőfelügyelet gyakorlá­sára hivatott tagjainak megengedjék, hogy azok ingatlanaikat bármikor bejárják, a felügyelet gyakorlásához megkívánt felvilágosításokat megadják és a szükséges ada­tokat rendelkezésükre bocsássák. Ez a rendelkezés megfelel az 1879: XXXI. t.-c. 35. §-ában foglalt rendelkezésnek s ettől csak annyiban tér el, hogy a birtokosok fenti kötelezettségét a szomszédos birtoko­sokra is kiterjeszti. Ez a kiterjesztés főként azért szükséges, mert a véderdőknél és kopároknál gyakran a törvényesen kijelölt erdőterületen kívül a közvetlenül szomszé­dos területeken is kell óvóintézkedéseket tenni, vagy ami még gyakrabban előfordul, azt, hogy a véderdőkben kopár és vízmosásos területeken milyen intézkedéseket kell tenni, •leginkább az általuk megvédett szomszédos területek helyszínelésével lehet meg­állapítani. Hasonló eset 1 fordul elő az erdei termékek szárazon és vizén való szállításánál, ahol az íitvonal az erdőterületet elhagyva más, mezőgazdaságilag mívelt területeken vonul keresztül. 10. §. Mivel az erdészeti igazgatás tagjai állami alkalmazottak, a m. kir. erdöhivataiok és m. kir. erdőigazgatóságok személyzetének létszámát, fizetési osztályait és javadal­mazását az állami költségvetésben kell előirányozni. II. FEJEZET. Az államerdészeti, műszaki és gazdasági segédszolgálat és az erdő­védelem szerveiről. 11. §. i Az erdőtiszteket sok olyan kisebb szakértelmet igénylő munkálat terheli, amelyek magasabb képzettséget igénylő feladatuk teljesítését hátráltatják s amelyekét az erdészeti segédszemélyzet az erdőőrzési feladatok mellett is jól elvégezhet. Eziránt rendelkezik a 11. §. első bekezdése. Ilyen módon a sok időt és kisebb szakértelmet igénylő munkálatok egyrészt olcsóbban láthatók el, másrészt az erdőtiszt felszabadult idejét, hasznosabban hasz­nálhatja fel az erdőgazdasági ügyek intézésében. A javaslat egyúttal megengedi, hogy az erdőőrzés ellátására a szükséghez képest kisegítőkként erdőőri minősítéssel nem biró erdészeti felvigyázók is alkalmazhatók legyenek. Ennek a rendelkezésnek szintén az a célja, hogy a szolgálat ellátása olcsóbb legyen. Az erdészeti segédszemélyzet szolgálati és fegyelmi ügyeire nézve, a javaslat a jelenleg érvényes rendelkezéseket tartja fenn. 7*

Next

/
Thumbnails
Contents