Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.
Irományszámok - 1922-86. Törvényjavaslat az erdészeti igazgatásról
46 86. szám. Az átszervezés abból az alapgondolatbői indul ki, hogy minden erdőbirtokot fokozottabb felügyelet alá kell helyezni és ennek biztosítása érdekében a felügyelettel és az erdőgazdasági ügyek ellátásával megbízottak működési területét minél kisebbre kell szabni. A tervezett új szervezés ennek dacára nern jelent személyzetszaporítást vagy költségtöbbletet, mert csak a ma is meglévő különböző erdészeti szervezetek lesznek egységesítve és a kerületek célszerűbben beosztva. Ez a javaslat az erdészeti igazgatásnak új alapokra való fektetése mellett, főként azt a célt kívánja biztosítani, hogy az erdészeti igazgatás egyszerűsítése mellett az erdőfelügyelet az összes erdőbirtokra fokozottabb mértékben kiterjesztessék. Az átszervezésnél az az elv volt irányadó, hogy az erdészeti igazgatás ellátása egyszerű, egységes és egyöntetű legyen s a mellett megfelelhessen azoknak a fontos követelményeknek, amelyek az erdők fentartásának — a bennük űzött gazdálkodás belterjességének, — a törvényes rendelkezések sikeres végrehajtásának, — a végrehajtás ellenőrzésének és általában az eredményes működésnek biztosításához, — valamint az erdöfelügyelet fokozottabb gyakorlásához fűződnek. Ebből a célból ez a javaslat megszünteti az erdészeti szolgálatnak azt a bonyolult rendszerét, amely az erdőtörvény (1879 : XXXI. t.-c.) végrehajtásának ellenőrzésére a kir. erdőfelügyelőségekben külön szervezetet létesített; továbbá amely az erdő gazdasági teendőknek alsó fokban való ellátását az áilam tulajdonát képező erdőknél a m. kir. erdőgondnokságokra, — 1898 : XIX. t.-c. alapján állami kezelésbe vett erdőknél pedig a m. kir. járási erdőgondnokságokra bízta; amely yszérint továbbá az erdészeti igazgatás feladatait középső fokon az állam tulajdonát képező erdőkre nézve a m. kir. erdőhivatalok, — m. kir. főerdőhivatalok — és m. kir. erdőigazgatóságok; az 1898 : XIX. t.-c. alapján állami kezelésbe vett erdőkre nézve pedig a m. kir. állami erdöhivatalok látták el. E helyett a sokféle erdészeti szervezet helyett a javaslat felső fokon továbbra is természetesen a földmívelésügyi minisztert jelöli meg az erdészeti ügyek legfelső hatóságául, — míg középső fokon az állami, — és az állami ellátásra utalt valamennyi erdőbirtok stb. gazdasági ügyei intézésének vezetését, — valamint úgy ezeknek, — mint a magánerdőknek felügyeletét — az erdők tulajdonjogi természetére való tekintet nélkül — kerületenkint az újonnan szervezendő m. kir. erdőigazgatóságokra, — s végül alsó fokon az állami — és állami ellátásra utalt valamennyi erdőbirtok stb. gazdasági ügyeinek ellátását és az állami erdőfelügyelet gyakorlásánál való közreműködést az egyes erdőigazgatóságoknak alárendelt m. kir. erdőhivatalokra bízza. • Meg fog szűnni tehát az a visszás állapot, hogy ugyanannak a községnek határában fekvő erdőre nézve egy erdőtiszt helyett több tisztviselő lásson el ugyanolyan erdőgazdasági feladatot tisztán csak azért, mert az erdők gazdasági ügyeinek ellátása, a tulajdonjogi viszonyok szerint más és más erdészeti szervezet alá tartozott. Meg fog szűnni továbbá az az állapot, mely szerint a múltban, az állam tulajdonát képező erdők gazdasági ügyeit alsó fokban intéző m. kir. erdőgondnokságok, a m. kir. erdőhivatalok, m. kir. főerdőhivatalok és m. kir. erdőigazgatóságok alá, az 1898: XIX. t.-c. alapján szervezett m. kir. járási erdőgondnokságok pedig a m. kir. állami erdőhivatalok alá tartoztak és végül megszűnnek a kir. erdőfelügyelőségek, mint külön szervezetek, mert az erdőfelügyeletet közvetlenül a m. kir. erdőigazgatóságok fogják a kötelékükbe tartozó erdőfelügyelők útján gyakorolni. Meg kellett szüntetni a szolgálati szervezeteknek ezt a sokféleségét, mert csak a tervezett egységes szervezettel biztosítható az erdészeti igazgatás egyöntetűsége és mert csak ily módon érhető el az, hogy az állami ellátás és egyben az erdőfelügyelet kevesebb költséggel, gazdaságosabban és ugyanakkora személyzettel gyorsabban és jobban legyen ellátható s hogy az erdőigazgatóságokban és az ezeknek