Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.

Irományszámok - 1922-91. Törvényjavaslat a mérnöki rendtartásról

152 91. szám. A magántisztviselő mérnököket illetően a helyzet annyiban más, hogy azok, mint valamely magánüzem vagy vállalat alkalmazottai akkor is, amikor ottani hivatalos kötelességüket teljesítik, többnyire mérnöki magángyakorlat folytatásának tényezői, s mégis a törvényjavaslat most szóban lévő intézkedése a legmesszebbmenőleg honorálta az ily magánvállalatoknak azt a kívánságát, hogy alkalmazott mérnökeik e minőségükben kifejtett munkásságuk címén ne tartozzanak a kamara tagjai lenni. Abban az esetben azonban, ha ily magánvállalat abban a munkakörben, amelyet a 3. §. harmadik bekezdése alapján kiadandó kereskedelmi miniszteri rendelet a mérnöki kamara tagjainak tart fenn, — harmadik személyek részére teljesít mérnöki munkákat, természetszerűleg előáll a szüksége annak, hogy valaki az ily munkákért a kamarának felelős legyen, aminek eíég van téve akkor, ha a vállalat tulajdonosa, mérnöke vagy magánmérnöki irodájának felelős vezetője a mérnöki kamara tagja;; mint ahogy ezt a 3. §. negyedik bekezdése el is rendeli. Áttérve ezek után arra a második kérdésre, milyen legyen a tisztviselő viszonya a kamarához abban az esetben, ha a köz- vagy magántisztviselő mérnök önálló magángyakorlatot folytat, mindenekelőtt meg kell említeni azokat a nagy vitákat és nézeteltéréseket, amelyek ezzel kapcsolatban a körül forogtak, vájjon a köztisztviselők egyáltalán folytathassanak-e mérnöki magángyakorlatot. A magánmérnökök képviseletei e tekintetben sokáig szívósan ragaszkodtak ahhoz az állásponthoz, hogy köztisztviselők teljesen tiltassanak el mindennemű mérnöki magánmunkálat teljesítésétől. Megokolták ezt az álláspontjukat azzal, hogy a köztisztviselőt a magánmunkák hivatalos teendőitől vonják el, továbbá hogy a tisztviselő illetéktelen versenyt fejthet ki a nehezebb körülmények közt élő magánmérnökökkel szemben, végül hogy a tisztviselő hivatalában elfogult lehet a saját maga által magánmunka gyanánt készített s hivatalos tárgyalásra ismét csak hozzá kerülő mérnöki munkálattal szemben. Ezzel az állásponttal ellentétben a köztisztviselők bizonyos csoportjai a magánmunkáknak a tisztviselők részére való kiterjedt megengedését követelték. Elvi alapon vizsgálva a dolgot, kétségtelen, hogy a két álláspont közül a magánmérnökök álláspontja mellett is hozhatók fel érvek, a köztisztviselőknek ugyanis alap- t jában véve semmiféle szolgálati ágban, s így a mérnöki szolgálatban sem lehet az a hivatása, hogy magánfelek magánmegbízásait teljesítsék. Viszont ^azonban nyomós érvek szólnak a tisztviselők magángyakorlatának bizonyos határig és bizonyos feltételek mellett való megengedése mellett s ezek döntötték el a kérdést oly értelemben,, hogy a törvényjavaslat a tisztviselőknek a magángyakorlatot bizonyos feltételek mellett megengedi. így nem lehet szemet hunyni az előtt a valóság előtt, hogy a köztisztviselő mérnököknek a mérnöki magánmunkák teréről való teljes eltiltása sok esetben a közönség érdekeinek rovására menne, amennyiben különösen a nagyobb centrumoktól távolabb eső helyeken a helyben levő köztisztviselő mérnök a közönség ilyen megkereséseinek általában gyorsabban és kevésbé költségesen tehet eleget, mint a távolabbi centrumban lakó magánmérnök. Ennél is nyomósabb érv a köztisztviselő-mérnökök magángyakorlatának megengedése mellett az, hogy a tisztviselő ezen az úton tudását és gyakorlatát sokkal változatosabban és tágabb téren gyarapíthatja, mintha csak a saját hivatalos ügykörére van szorítva; ez a körülmény pedig nyilván úgy az illető tisztviselő hivatalbeli használhatóságának, mint általában a közérdeknek csak javára válhatik. A magántisztviselő-mérnököket illetően a helyzet velejében azonos a fönt vázolttal az ő magángyakorlatuk előfeltételeit tehát a köztisztviselőkével azonosan lehet megállapítani.