Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.
Irományszámok - 1922-91. Törvényjavaslat a mérnöki rendtartásról
144 91. szám. szempontból a rendezésre megérett, nincs miért tartózkodnunk attól, hogy a rendezéshez akár elsőül is hozzányúljunk. 2. A mérnöki cím. A törvényjavaslat intenciója szerint törvényes védelem biztosíttatik úgy a: „mérnök'', mint mindazon hasonló ctmek viselése tekintetében, amelyek valamely technikai főiskola elvégzése, vagy azzal egyenlő értékű tanulmányok alapján nyerhetők el. Ily címek: mérnök, építész (építészmérnök, műépítész), gépészmérnök, vegyészmérnök, kohómérnök, bányamérnök, erdőmérnök, közgazdasági mérnök. A „mérnök" cím és az azzal rokon jelentőségű címek a mai szabados és bárkinek tetszésétől függő használata szigorúan véve a mai törvényes helyzetnek sem felel meg, hanem csupán az érvényben levő törvényes intézkedések hiányos végrehajtásának következménye, A végrehajtás hiányossága pedig egyrészt a kellően nem tájékozott köztudatban, másrészt abban leli magyarázatát, hogy ezidöszerint közéletünknek nincs olyan szerve, amelynek a címjogosultak nyilvántartása, s a címbitorlások üldözése hivatalos feladata lenne. A mai törvényes helyzet az, hogy a „mérnök", „építész", „gépészmérnök", „vegyészmérnök" és „közgazdasági mérnök" címnek az előírt szigorlatok letétele után való adományozására a király által megerősített és a m. kir, vallás- és közoktatásügyi miniszter által közzétett szabályzata alapján egyedül a kir. Józsefműegyetem, a bányamérnöki, kohómérnöki és erdőmérnöki címek adására pedig a selmeczbányai erdészeti és bányászati főiskola — szóval az illetékes technikai főiskolák vannak jogosítva. Ennek megfelelően vannak szövegezve az illető oklevelek is: „ a ránk ruházott hatalomnál fogva mérnöknek (építésznek, stb.) elismerjük és valljuk." Aki tehát ily oklevél, vagy azzal elismerten egyenlő értékű okirat birása nélkül nevezi magát mérnöknek, építésznek, stb„ az nyilván olyan címet használ, amelyhez joga nincs, vagyis az 1879. évi XL. t.-c. 45. §-ába ütköző kihágást, címbitorlást követ el. Kifejezetten megállapítja a mérnöki cím jogos használatának eseteit a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1890. május 23-án 22.578. szám alatt kelt rendelete is, amely szintén utal az 1879. évi XL. t.-c. 45. §-ára, amelynek alapján a mérnöki címet jogosulatlanul használók büntetendők. A címbitorlóknak az az érvelése tehát, hogy a mérnöki és építészi címek nem képzettségi fokozat, hanem egy természeténél fogva „szabad foglalkozás" megjelölésére szolgálnak, nem felel meg már a kérdés mai jogi helyzetének sem. De még kevésbé fogadható el ez az érvelés a közérdek általános szempontjából. Közgazdasági életünkben ugyanis a főiskolai képzettségű mérnököknek más a rendeltetése, mint a saját maguk által úgynevezett „gyakorlati mérnököknek"; kívánatos tehát, hogy ez a kétféle anyag a közéletben egymástól már az elnevezésben is megkülönböztethető legyen. A helyzet közelebbi megvilágítására szolgáljanak a következők: A mérnöki és ezzel rokon oklevelek s ezzel együtt a mérnöki cím jogos használata rendszeres főiskolai tanultságot, ennek megfelelő általános műveltséget, s végeredményben az illető szakma munkakörének egyetemes áttekintését jelenti, kapcsolatban az ehhez szükséges közigazgatási és közgazdasági alapismereteknek megszerzésével. Az ilyen elméleti előképzettségű mérnök az életbe kilépve, a gyakorlatban megszerzett ismereteit öntudatosan képes tanulmányainak összefüggő rendszeres egészének kereteibe beilleszteni.
