Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-48. A pénzügyi és közigazgatási bizottságok együttes jelentése "a városok fejlesztéséről szóló 1912:LVII. t.-c. egyes rendelkezéseinek módosításáról" szóló 29. számú törvényjavaslat tárgyában
48. száin. 51 48. szám. A pénzügyi és közigazgatási bizottságok együttes jelentése „a városok fejlesztéséről szóló 1912 :L VII. t.-c. egyes rendelkezéseinek módosításáról" szóló 29. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Nemzetgyűlés! Az állami alkalmazottak javára 1919. évben és 1921. ' év elején eszközölt kétrendbeli nagyobbarányú illetmény — helyesebben státus — rendezésnek szükségszerű folyománya jelen törvényjavaslat, mely azt célozza, hogy miként az előző törvényjavaslatban a vármegyei alkalmazottak státusa, úgy a városi alkalmazottaké is, az állami alkalmazottak illetmény viszonyai val összhangba hozassék. Ez volt célja az előző Nemzetgyűlés elé terjesztett 459. számú törvényjavaslatnak is, mely azonban a Nemzetgyűlés feloszlatása miatt annak idején törvényerőre nem emelkedhetett. Az akkori és jelenlegi törvényjavaslat között lényegében csak az az egy eltérés van, hogy az előző javaslat szerint a rt. városi polgármester a VII. fizetési osztályba soroltatott volna előlépési joggal a VI. fizetési osztályba, jelen javaslat szerint az a VI. fizetési osztályba választatik. A törvényjavaslat csaknem minden tekintetben méltányolván a törvényhatósági és rt. városi alkalmazottak jogos igényeit, a bizottságok véleménye szerint alkalmas lesz a városi alkalmazottak minden kategóriájának megnyugtatására. Megjegyzendőnek tartják a bizottságok, hogy jelen illetményrendezés nem végleges, hanem csak időleges megoldás addig, amíg az állami alkalmazottak végleges fizetésrendezése megtörténik, amellyel természetesen a városi alkalmazottak illetményügyei összhangba lesznek hozandók úgy, hogy az esetleges sérelmek, vagy méltánytalanságok ez alkalommal lesznek kiküszöbölhetők. A törvényjavaslat szövegét a bizottságok változatlanul elfogadták, kivéve a 7. §-t, amelynek első bekezdését következőképen módosították. »E tör7*