Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-41. Indítvány. Az 1920:XXVI. t.-cikknek a kor követelményeinek megfelelő módosítással újból való előterjesztésére, nevezetesen a botbüntetés és vagyonelkobzás életbeléptetésére vonatkozólag
41. szám. 31 erkölcsiség és a személyiség hatályosabb büntetőjogi védelméről szól — kétségkívül azért alkotta hosszas megvitatás után, meri úgy találta, hogy bizonyos bűncselekményeket megszüntetni, azok további elkövetésének elejét venni, kellőkép megtorolni máskép, mint botbüntetéssel nem tudja. A törvény egy évi tartamra szólt, úgy vélekedvén a honatyák, hogy a radikális büntetés a közerkölcsiség, a vagyon, a személyiség biztonsága terén immár tűrhetetlen túlkapásokat alkalmas lesz rövid időn belül megszüntetni. A törvényt az első nemzetgyűlés úgy szövegezte, hogy bizonyos bűncselekményeknél csak bűntett esetében volt a botbüntetés alkalmazható, míg a vétség eseteire a botbüntetést nem mondta ki. így az idézett törvén y 10. pontja szerint a botbüntetés csak »árdrágító visszaélés büntetésének eseteiben« volt alkalmazandó, correctionalisatio esetében, vagyis, ha bűntett vétséggé alakul, vagy ha a bűncselekmény egymagában csak vétséget képezett, a botbüntetés alkalmazható nem volt. Hiányos volt a törvény, mert a nagy célt szem elől tévesztette, az árdrágítás minden módjának és fajtájának üldözésére és végleges megszüntetésére irányuló eltökélt erős elhatározásában gyengének, elnézőnek bizonyült. Pedig minden árdrágító visszaélés (akár bűntett, akár vétség, akár maga az árúelrejtés is) merénylet embertársunk egészsége, a nemzet élete ellen, melyek minden fajtáját minden erőnkből üldöznünk, kiirtanunk kell. De vannak, akiket az erkölcsileg megbélyegző és mindenképen megszégyenítő büntetés sem riaszt vissza a bűncselekmény elkövetésétől, mert falánkság ukban. pénzvágyukban határt nem ösmernek. Ezért ezeknek a bűncselekményeknek megtorlását a vagyonelkobzás kimondásával is súlyosbítani a bűncselekménynek ismételt, vagy egyszeri súlyos elkövetése esetén. Nem idézem Arpádházi királyaink kimagasló alakjait, akik a tolvajnak jobb karját vágatták le, mert lopott, akik tüzes-parazsat tétettek az' istenkáromló nyelvére, mert máskép zabolátlan népüket megfékezni és nemzetüket megmenteni nem tudták, de bátran hivatkozom arra, hogy az elszaporodott duvadakra ma is irtó-haj tó vadászatot rendezünk s a veszett kutyával szemben kapával és ásóval kötelessége mindenkinek szembeszállni. Megjavultak-e az erkölcsök a fenthivatkozott törvény megszűnése óta, szelidebbek lettünk-e és embertársunk, nemzetünk összességével szemben humánusabbak vagyunk-e ma? Úg3 r érzem, hogy erkölcseinkben csak durvábbak, embertársainkkal szemben csak kapzsibbak, kíméletlenebbek vagyunk. Az ország restaurációját mindenki akarja, a restaurációnak azonban első feltétele a tiszta erkölcs és a békés munka: a megélhetés. Hol van ma a tiszta erkölcs ós békés munka, hol van ma a megélhetésnek lehetősége, ahol osztály, felekezet ellen szabadon, büntetlenül lehet izgatni, amelyért kényelmes államfogház jár ; hol az erkölcs, ahol szabadon lehet rágalmazni, hazudozni, gyanúsítani, büntetlenül, nyilt helyen ós sajtóban, hol a békés munka és a tisztességes megélhetés lehetősége, amikor kenyerüktől embereket csak azért fosztanak meg és üldöznek, mert más politikai nézetük, más társadalmi és világfelfogásuk, más vallásos meggyőződésük. Indítványozom ennélfogva: utasítsa a nemzetgyűlés az igazságügyi kormányt, hogy az 1920. évi XXVI. t.'Cikk szellemében — és pedig a törvényben felsorolt és az igazságügyi bizottságban általam még felhozandó vagyon, erkölcs és személyiség elleni deliktumok megtorlására — sürgősen új törvénytervezetet
