Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-39. Törvényjavaslat nemzeti nagy közgyűjteményeink önkormányzatáról és személyzetük minősítéséről
16 39. szám. körét. E gyűjtési kör bizonytalanságából és határozatlanságából kifolyólag a multakban könnyen megeshetett, hogy egymástól különálló intézeteink vetélykedjenek egyes eladásra kerülő műtárgyak vagy ereklyék megszerzésében s kölcsönös ajánlataikkal felverjék az árát természetesen az államkincstár kárára, melyből mind a két vetélykedő intézet táplálkozott. Megadja a javaslat a Tanácsnak azt a nagyjelentőségű jogot is, hogy az esryes intézetek gyűjtési körének megvonása után és annak alapján a miniszter közbejötte nélkül saját hatáskörében intézkedhetik bizonyos iratoknak, könyveknek, műtárgyaknak, ereklyéknek, készülékeknek stb. egyik intézetből a másikba való áthelyezése iránt, mert úgy a kutatást, mint a katalogizálást, a mrizeális felállítást, a csoportosítást és a szemléltetést egyaránt megnehezíti, hogyha összetartozó anyag különböző intézetek között egészen ötletszerűen szét van tépve. Ilyen találkozási felületek a következő intézetek között vannak : a Nemzeti Múzeum régiségtára és az Iparművészeti Múzeum között,, ugyancsak a Nemzeti Múzeum régiségtára és a Szépművészeti Múzeum között, a Nemzeti Múzeum kézirattára és az Országos Levéltár között, a Nemzeti Múzeum könyvtára és az Egyetemi Könyvtár között. Állandó bizonytalanságot, sőt nyugtalanságot vinne be azonban az egyes intézetek életébe és gyűjtő munkájába, ha a gyűjtési kör határát és bizonyos tárgyaknak egyik gyűjteményből a másikba való áthelyezését mindig újból és újból lehetne felvetni ós időnként esetleg ellenkező értelemben eldönteni. Ennek elkerülése végett kimondja a javaslat, hogy az ilyen határozatokat a meghozataluktól számított 10 évën belül csak mindkét érdekelt intézet első tisztviselőjének együttes kívánságára lehet újra tárgyalás alá venni. Túl nagy a felelősség, mely az intézetek anyagának eladás, aukció és csere útján való elidegenítésekor az egyes intézet vezetőségére nehezedik. Mivel e téren tévedések az intézetnek helyrehozhatatlan művészeti, tudományos, erkölcsi és anyagi kárt is okozhatnak, indokolt, hogy e kérdések szakemberekből álló tanács által felülvizsgáltassanak. Ha a Tanács úgy találná, hogy az intézet által javaslatba hozott elidegenítés mellőzendő, akkor a kérdést tiltakozó felirattal végleges eldöntés céljából a vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjesztheti. Az ásatási ügynek felelős gazdája, tervszerű központi irányítója minálunk mindezideig nem volt. Ami történt, Henszelmann Imrének és a Nemzeti Múzeum elismerésre méltó kezdeményezésének volt köszönhető. A lefolytatott magánásatások aggályosak voltak nemcsak azért, mert a leletek magánkézbe és nem egyszer külföldre kerültek, néha elkallódtak, hanem azért is, mert a kellő szakértelem és gondosság híjával végzett á-satások műtárgyakat rombolhatnak szót és különösen az épületek alapfalait szerte vetve, még az alaprajzok későbbi rekonstrukcióját is lehetetlenné tehetik. Ma, midőn mű- é& egyéb muzeális tárgyak vásárlása pénzünk elértéktelenedése folytán egyelőre úgyszólván lehetetlenné vált, múzeumaink anyagának gyarapítására is magán adományokon kívül jóformán csakis ásatások utján gondoskodhatunk. A római telepek rendszeres feltárása esetleg lehetővé teheti számunkra egy pannóniai múzeum létesítését, mely munkálatokkal belekapcsolódhatnánk a nemzetközi archaeologiai kutatásokba. Szép eredménnyel kecsegtet az őskori és népvándorlási, különösen a bennünket legközelebbről érdeklő honfoglalás korabeli lelhelyek felkutatása, valamint a balesetek és nemzeti szerencsétlenségeink következtében elpusztult közép- és újabbkori műemlékeink romjainak feltárása is. Különös gondot kell majd fordítani az őskori és a népvándorlás korabeli ásatásokra azért is, mert a remélhető leleteknek nagy a jelentőségük a nemzet-
