Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-62. A pénzügyi bizottság jelentése "a társulati adóról" szóló 35. számú törvényjavaslat tárgyában
62. szám. 107 egyik vezérelve, hogy a jövőben kisebb adókulccsal, de minden adózó a valóságos jövedelme után fizesse az adót. Ennek az elvnek megfelelően az egyéni cégeknél az általános kereseti adónál is arra igyekszik a törvény, hogy a valóságos jövedelmeket nyomozza ki, azonban ott a könyvek szerint való adózást általánossá tenni azért nem lehet, mert a kisműv eltségű adózókat könyvek vezetésére kényszeríteni teljesen tehetetlen, az pedig, hogy ugyanannál az adónemnél az adózók egyes köreire nézve más szabály állíttassák fel, mint amely szabály általában a többiekre nézve érvényes, az egyenlő és arányos adóztatás elveibe ütközik. Elvi szempontból is helyesnek ismeri el a bizottság a pénzügyminiszter álláspontját és így a társulati adó alá vonandónak tartja a közkereseti és betéti társaságokat is. El kell azonban ismerni, hogy ezáltal ezek a jövedelmek súlyosabb megadóztatás alá esnek, mint a magánvállalkozások. Ennek a kiegyenlítésére azonban van mód s a bizottság annál inkább elfogadja a javaslatot, mert a pénzügyminiszter úr kifejezetten ígéretet tett arra, hogy a közkereseti társaság tagjainak jövedelmét a jövedelemadóban fogja bizonyos kedvezményekben részesíteni. Helyesnek és az arányos adóztatás elveinek megfelelőnek találja a bizottság azt is, hogy a javaslat az alkalmi egyesüléseket, amelyek közt első sorban a különféle szindikátusokat kell érteni, szintén ezzel az adóval kívánja megróni. Tudatában van a bizottság annak, hogy az alkalmi egyesülések megadóztatása sok nehézségekbe fog ütközni s különösen, hogy vannak olyan egyesülések is, amelyeknek megadóztatása vagy teljesen lehetetlen, vagy pedig fontos közgazdasági érdekekből nem kívánatos. Ez utóbbi szempont alá esnek különösen azok a szindikátusok, amelyek bizonyos állami hitelműveletek lebonyolítására alakultak. Azokat az elveket és szabályokat, amelyek mellett lehetségessé válnék pontosan meghatározni azokat az egyesüléseket, amelyeknek adó alá vonása kívánatos, a törvény keretében részletesen megállapítani lehetetlen. A bizottság tehát, amíg a egyrészt javaslat első szakaszában némi közelebbi meghatározást tartott szükségesnek, addig másrészt a javaslat 3. §-ában felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek arra, hogy az alkalmi egyesülések közül azokat, amelyeknek megadóztatása az előbb elmondottak szerint mellőzendő, a pénzügyminiszter rendelettel írja körül. A javaslat másik fontos vezérlő elve, amelyben az eddigi szabályozástól eltér, az, hogy ezentúl a társaságoknak úgynevezett titkos tartalékjait is adó alá kívánja vonni. Ebben a tekintetben a bizottság teljesen magáévá teszi azokat az érveket, amelyeket a javaslat indokolása tartalmaz s a maga részéről is elkerülhetetlenül kívánatosnak tartja azt, hogy az adóztatás mértéke ne az egyes vállalatok adófizetési készségén, hanem azon a körülményen múljék, mennyi volt a vállalatnak valóságos jövedelme. Másrészt azonban a bizottság mérlegeli azt a körülményt is, hogy épen a mai viszonyok között, amikor pénzünk értéke napról-napra változik, a vállalatoknak mérlegei készítésénél fokozottabb gondossággal kell eljárniok és hogy a bekövetkezhető veszteségek pótlására ezidőszerint nagyobb mértékben szükséges tartalékolniok, mint normális időkben. Épen ezért nem kívánja a bizottság teljesen lehetetlenné tenni azt, hogy a vállalatok nyereségüknek egy részét különösen fontos közhiteli érdekekből adómentesen tártai ék oltassák. Minthogy azonban az ily célból való tartalékolások mérvét, módját és körülményeit törvényben határozottan megszabni nem lehet, célszerűbbnek tartja ilyen irányban a pénzügyminiszter részére felhatalmazást adni. Ezek a meggondolások indokolják a javaslat 15. §-ához fűzött módosítást. 14*
