Nemzetgyűlési irományok, 1922. I. kötet • 1-37., I. sz.
Irományszámok - 1922-20. Törvényjavaslat a sütőipari munkának szabályozásáról
196 20. szám. a nappali időre koncentrálását lehetővé teszik. Hozzá kell ehhez venni még a közönségnek igényeit is, melyeket pedig ez az iparág nem hagyhat figyelmen kívül anélkül, hogy ezzel saját létalapjait ne rendítené meg. A munkás védelem gondolatának igen figyelemre méltó haladását jelentette tehát, hogy e nehézségek dacára több állam már a háború előtt is hozzálátott e gondolatnak érvényesítéséhez a sütőiparban és pedig elsősorban az éjjeli munkának megtiltásával. Különös súlyt kellett helyezni épen az éjjeli munkának megtiltására azért, mert míg a munkások önsegélye, különösen pedig a mindinkább terjedő kollektiv szerződések révén sikerült a túlhosszú munkaidőt anélkül is lényegesen megrövidíteni, hiszen a sütőiparban nemcsak nálunk, de másutt sem tartozott azelőtt a 16—18 órás munkaidő a ritkaságok közé, addig az éjjeli munka az érdekelteknek saját erőfeszítése révén ebből az iparból kiküszöbölhetőnek nem bizonyult. Lehetetlen volt ugyanis az erre irányuló kollektív megállapodás, ha csak egy-két iparos is akadt, aki azt magára nézve kötelezőnek elismerni vonakodott. A törvényhozásnak kellett tehát közbelépni avégből, hogy a munkaerő egészségtelen kiaknázásának megakadályozására a versenyviszonyok egyenlősége ebben a vonatkozásban biztosítható legyen. A sütőipar éjjeli munkájának eltiltásában azután mind több állam követte a kezdeményező államokat idevonatkozó különleges törvény alkotásával. Más államok viszont a munkaidő általános szabályozásával oldották meg ezt a kérdést, kötelezővé téve a nyolc órai munkaidőt, eltiltva az éjjeli munkát és e tilalom alól engedett kivételek közé nem sorolva a sütőipari munkát. Az államok jelentékeny része elfogadta azután a nemzetközi munkaügyi szervezetnek Washingtonban hozott azt az egyezmény-tervezetét, mely szerint a 18 évesnél fiatalabb személyeknek naponként egyhuzamban legalább 11 órai pihenő időt kell biztosítani úgy, hogy abba az esti 10 és reggeli 5 óra közti időnek bele kell esni. Ez az egyezmény-tervezet, melyhez különben előreláthatólag csatlakozni fog annak idején Magyarország is, éppen csak a sütőipar tekintetében- állapítja meg azt a kivételt, hogy a mindenesetre pihenőre rendelt időül az esti 10 és reggeli 5 óra helyett az esti 9 és reggeli 4 óra közé is helyezhető. Ugy, hogy ma már azt lehet mondani, hogy a sütőiparban a munkásoknak szakadatlan éjjeli foglalkoztatása, egynéhány kivételtől eltekintve, úgyszólván általában tiltva van. A sütőipar Magyarországon is túlnyomó részben kisipari jellegű. Jellemző e tekintetben, hogy például az 1910. évi népszámlálás adata szerinti a szoros értelemben vett Magyarországon volt 6035 sütőipari vállalat közül 2033 segédszemélyzet nélkül dolgozott. A megmaradó 4002 vállalatra mindössze 13.715 főből álló segédszemélyzet jutott. E 4002 vállalat közül 1383 csak 1, 876—2, 556—3, 330—4 és 232 — 5 segéddel dolgozott. 6—20 segéddel 578 vállalat dolgozott összesen 5093 főből álló segédszemélyzettel, mig 20-nál több segéddel csak 35 vállalat dolgozott összesen 1209 segéddel. Az iparnak túlnyomóan kisipari jellegét állapíthatjuk meg a cukrász- és cukorsütemónykészítő ipar tekintetében is. A sütőipar a háború előtt nálunk úgyszólván általában éjjel vagy éjjeli időben is dolgozott. Változás e részben csak a háború folyamán következett be akkor, mikor 1915. évi december hó végén a m. kir. minisztérium a 4326/1915. M. E. számú rendelettel közélelmezési érdekből kénytelen volt a zsemle, kifli és más apró péksütemény előállítását megtiltani. E tilalom hatályosabbá tétele végett, de még azért is, hogy az éjjeli munka feleslegessé váltának szociálpolitikai következményeit is érvényesítse, az akkori kormány már a
