Nemzetgyűlési irományok, 1922. I. kötet • 1-37., I. sz.

Irományszámok - 1922-15. A m. kir. minisztériumnak 5.555/1922. M. E. számú rendelete a lakásügy rendezéséről

172 15. szám. Közszolgálati alkalmazott által bírt természetbeni lakás átadására vagy kiürítésére a végrehajtást a lakásügyi hatóság az alkalmazott felettes ható­ságának megkeresésére rendeli el és foganatosítja. A perköltség és a végrehajtási költség tekintetében a végrehajtás elren­delése és foganatosítása a bíróság, illetőleg a közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozik. A végrehajtás elrendelése és foganatosítása körül mind a két fél érdeké­nek s különösen annak figyelembevételével keli eljárni, hogy a lakás átadására vagy kiürítésére kötelezett fél lehetőleg egyidőben más helyiségbe költöz­hessek be és hajléktalanná ne váljék. A végrehajtást a lakásügyi hatóság a rendelkezésére álló közegekkel foganatosítja. Budapesten addig, amíg a lakásügyi közigazgatás tennivalóit állami lakásügyi hatóság látja el (43. §.), a foganatosításra bírósági végre­hajtót küld ki, aki ebben az eljárásban ugyanazokat a díjakat számíthatja fel, mint a bírói végrehajtási eljárásban. A végrehajtás elrendelésének ós foganatosításának költségét a végre­hajtató előlegezi és a végrehajtást szenvedő viseli. A lakásügyi hatóság a végrehajtás foganatosítása után, a végrehajtási eljárás során előtte felmerült költségeket megállapítja ós az ügyre vonatkozó iratokat visszaküldi ahhoz a hatósághoz, amelytől érkeztek. Ha a végrehajtás elrendelése után tűnik ki, hogy az átadás vagy a kiürítés leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék vagy a félre méltánytalanul súlyos helyzetet teremtene, e végrehajtást a lakásügyi hatóság móltányos időre felfüggesztheti. A végrehajtás felfüggesztése előtt a feleket lehetőleg meg kell hallgatni. A végrehajtási eljárás folyamán hozott határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye. A 83—85. §-ok ós a jelen §. rendelkezéséi nem nyernek alkalmazást azokra az épületekre, amelyekre a jelen rendelet hatálya nem terjed ki. (1. §.) VII, RÉSZ. Büntető rendelkezések. 87. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el az: 1. aki lakásért vagy más helyiségért a jelen rendelettel megszabott legmagasabb bérhatárt vagy a bíróságtól megállapított bérösszeget meghaladó bért követel, köt ki vagy fogad el; vagy a béremelés korlátozására meg­állapított szabályokat megszegi vagy bármely módon kijátsza; 2. aki lakás vagy lakásrész átengedése esetében a jelen rendeletben megszabott vagy a bíróságtól megállapított béren felül elállási, lelópési vagy átadási díj címén vagy bármely más efféle címen ellenszolgáltatást követel, köt ki vagy elfogad, vagy a lakás átruházásával egyébként üzérkedik, úgy­szintén az is, aki ily címen ellenszolgáltatás teljesítésére kötelezettséget vál­lal. Az átengedni kívánt lakásból való elköltözés, valamint a kiköltöző új lakása ós bútorai rendbehozatalának költségei megtérítésére irányuló köve­telése és annak teljesítése üzérkedésnek nem tekinthető, kivéve, ha az e címen

Next

/
Thumbnails
Contents