Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról
425. szám, 63 •ezért kizárja az ellátásból azokat, akik hivatalvesztést megállapító büntető ítélet hatálya alatt állanak. A negyedik szakasz amúgy is módot ad arra, hogy a hosszabb szabadságvesztés büntetés hatálya alatt állóknak ellátásra szoruló családtagjait a népjóléti miniszter ellátásba részesítse; a társadalmi igazságos méltányosság elve tehát kielégítően érvényesül. A 4. §. azokat az eseteket szabályozza, amikor a pénzbeli ellátásra az igény szünetel. Azt bővebben indokolni sem kell, hogy lemondás esetében a lemondás tartamára szünetel az ellátási igénv', valamint azt sem, hogy a hosszabb szabadságvesztéssel sújtott igényjogosultat — amennyiben nem olyan bűncselekményt követett volna el, amely az igényjogosultság elvesztését vonja maga után — a szabadságvesztés tartama alatt ellátásban nem lehet részesíteni. Nagyon méltányos a harmadik felfüggesztő feltétel, amefyet a német törvény is ismer, hogy t. i. a bizonyos jövedelemmel vagy vagyonnal birok mindaddig, amíg a jövedelem vagy a vagyon birtokában vannak, az állami ellátást ne élvezzék. Alapos mérlegelés után úgy találom, hogy évi 36.000 korona jövedelem, illetőleg 300.000 korona jövedelmező vagyon az a legkisebb mérv, ami a legszerényebb életmód mellett a létfenntartást biztosíthatja. 24.000 korona jövedelem, illetőleg 200.000 korona jövedelmező vagyon birtoka a járadék felétől fosztja meg az igényjogosultat. Itt említem meg, hogy a családfő vagyonához, illetőleg jövedelméhez úgy, mint a jövedelmi és vagyonadónál, hozzá kell számítani az egy háztartásban élő családtagokét is, amennyiben az állandóan a családfő rendelkezésére áll. Végül szünetel a pénzbeli ellátásra az igény akkor is, ha az igényjogosult engedély nélkül egy évet meghaladó idő óta tartózkodik az ország területén kívül. Ebben az esetben ugyanis az a vélelem, hogy az illető külföldön gazdasági létalapra talált. Az 5. §. a rokkantjáradék összegét ós osztályait állapítja meg. Bizonyos fokig ridegnek tűnik fel ennek a szakasznak az a rendelkezése, mely kizárja a rokkan ti áradókból azokat a hadirokkantakat, akiknek keresetképessége 25%-nál kisebb mértékben csökkent. A javaslat következetesen keresztül vitt álláspontja azonban az, hogy a könnyebb esetekkel szemben szigorúbb azért, hogy a súlyosabb esetekben kézzel fogható segítséget nyújtson. Az, akinek keresőképessége legfeljebb egynegyeddel csökkent, nehezen bár, de megállhatja helyét az élet küzdelmeiben és az állam által nyújtott előnyök (45. §.) birtokában a siker reméiryóvel kezdheti meg működését. Ezzel szemben csak a könnyebb rokkantsági esetek teljes kizárása ad módot arra, hogy a legmagasabb járadókosztályba sorozását javasoljam már azoknak is, akiknek keresőképessége legalább 75°/o-kal csökkent és a magukkal tehetetlenek ápolási pótlékának az alapjáradék 100°/o-ig felemelését vegyem számításba. Tekintettel a végrehajtás szétpontosítására, tartózkodik a javaslat attól, hogy a rokkantság foka szerint sok járadékosztályt állapítson nálunk is annyi járadókosztály leone, mint a legtöbb külföJdi államban, ez valóban végrehajthatafclanná tenné a törvényt. Teljesen elégséges, ha van egy járadékosztály a könnyebb (25—50°/o-os), egy a súlyosabb (50—75°/o-os) és egy a legsúlyosabb (75°/o-on felüli) rokkantak számára. Ez az összevonás talán néhány száz, éppen a határon levő eset részére sérelmes lesz, az összesség érdekeire nézve azonban feltótlenül előnyös.
