Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-434. Törvényjavaslat a m. kir. vámőrség és a m. kir. pénzügyőrség létszámának kiegészítési módjainak és felfegyverzésének megállapításáról
146 434. szám. hoz sem elegendő, tárgyalások indultak meg a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottsággal, amelynek során az állam nyomasztó gazdasági helyzetére figyelemmel, a magyar királyi vámőrség egyenruhát és fegyvert viselő személyzetének létszámát, a tényleges szükségletnél jóvaj alacsonyabb mértékben, vagyis egyelőre 7.900 főben, a magyar királyi pénzügyőrségét pedig 3.200 főben jeleztük megállapítandónak. A versaillesi Szövetségközi Katonai Bizottság 1921. évi december hó 4-én kelt elhatározása szerint azonban csak ahhoz járult hozzá, hogy a vámőrség egyenruhát ós fegyvert viselő személyzetének a tisztviselőkkel együttes létszáma 4500 főre, a pénzügyőrségé pedig 3000 főre emeltessék fel. Már ezúttal kiemelni kívánom, hogy a vámőrségnek ezzel a most említett létszámával az ügykörébe utalt teendők ellátása csak nagy nehézségek leküzdése árán lesz megfelelően biztosítható, noha a vámőrségnek ez a létszáma annak csupán az egj/enruha és fegyver viselésére jogosult tagjait határozza meg, amivel szemben az állami költségvetés magasabb számai a polgári ruhás és fel nem fegyverezhető egészségügyi, számviteli (irodai), élelmezési, anyagkezelési és egyéb segédszemélyzetet is magukban foglalják, akikre nézve a létszámkorlátozás nem terjed ki. A most említettek által végzendő és a fegyveres határőrizeti szolgálattal szoros értelemben nem azonos teendőknek külön állománycsoport egyéneivel tervezett ellátása teszi csak lehetővé, hogy az egyenruhás és fegyveres határőrizeti személyzet egész szolgálati ereje a hivatásszerű feladatok teljesítésénél vétessék igénybe, mely szolgálati erőnek egyéb organikus berendezkedés (kerékpárral való ellátás, lovasítás stb.) útján is elérhető fokozása révén a szolgálat megfelelő ellátását mégis biztosítottnak lehet tekintenünk. A létszám megállapítás elfogadása elől ugyanis a békeszerződós határozmáuyaira figyelemmel, továbbra kitérni nincs módunkban, s ezzel kapcsolatban törvénybe kell foglalni a kiegészítési módozatokra, a felfegyverzésre, nemkülönben a vámőrség és pénzügyőrség kizárólagos pénzügyi alárendeltségi viszonyára vonatkozó azokat a rendelkezéseket is, a melyektől a létszámnak az 1913. évi állapottal szemben való felemelése függővé tétetett. (Magyarországon 1913-ban 5.018 főnyi pénzügyőr állott tényleges szolgálatban). Ámbár a fegyveres vámőri és pénzügyőri személyzet létszámának ekként történő megállapítása a szolgálat kifogástalan ellátását, különösen kezdetben, kétségtelenül megnehezíti, az előadottakhoz képest a békeszerződés végrehajtásának kényszerű folyományaként elő kell terjesztenem ezt a törvényjavaslatot, melynek egyes §-aihoz a fentebb általánosságban mondottakon kívül az alábbi indokolást bátorkodom fűzni: 1. §-lioz. A vámőrség és pénzügyőrség egyenruha és fegyver viselésére jogosított összlétszámának megállapításával kapcsolatban meg kell állapítanunk az egyenruhát és fegyvert viselő tisztviselők legmagasabb számát is, amiről a törvényjavaslat 1. §-a rendelkezik. 2. §-loz. Az önkéntesen vállalt szolgálati kötelezettségnek a magj T ar királyi honvédségre, valamint az egyéb karhatalmi szervekre is kiterjedő elvéből kö-