Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-375. Törvényjavaslaqt Magyarország külkereskedelmi statisztikájáról
375. szám. 79 javaslatnak az az irányelve adja meg, mely a külkereskedelmi adatgyűjtést a, vámkezeléssel kapcsolja össze, ami természetszerűleg szükségessé teszi azt, hogy az árunyilatkozatot a vámeljárásnak egy-egy műveletét kifejező vámkezelési okmány fedezze. A jelenlegi törvény 2. §-a ettől eltérően az árúnyilatkozatok kiállításának, alapjául a szállítási okmányokat (fuvarlevél, szállítólevél, stb.) jelöli meg és pedig szintén a jelenlegi adatgyűjtés módszerénél fogva, mely a statisztikai bejelentést a nyilvános szállítási intézetek •és vállalatok árúkiadási és árúfelvóteli műveleteibe kapcsolja. Az első bekezdés a vámkezelési okmányon belül egy-egy árúnyilatkozat tartalmának egyúttal maximális határt is szab azzal a rendelkezéssel, mely szerint abban -az esetben, ha több szállítási okmánnyal szállított árú egy vámkezelési okmányon összefoglalva vámkezeltetnék, minden egyes szállítási okmány után külön árúnyilatkozatot kell kiállítani. Ezt a rendelkezést szükségessé teszi a szállítási intézeteknek és vállalatoknak a 8. §-hoz fűzött indokolásban részletesen körülírt közvetítő szerepe, mely alakilag abban nyilvánul, hogy az árunyilatkozatok a szállítási okmányokat (fuvarleveleket) a behozatalban a küldemény kiadásáig, a kivitelben és az átvitelben a kilépési határállomásig kísérik, ami csak akkor lehetséges, ha egy-egy árúnyilatkozat tartalma egyegy szállítási okmány tartalmán túl nem terjed. A második bekezdés arra az esetre nézve, ha a vámkezelési okmányban mint átvevő valamely árúszállítási közvetítő van megjelölve, kötelezi a közvetítőt, hogy minden egyes tulaj donkép eni átvevő árújáról külön árunyilatkozatot állítson ki. Ez a rendelkezés tulaj donképen azt az eljárást, melyet a szállítmányozók a címükre érkező gyűjtőküldemények vámkezelésénél a vámárúbevallások kiállítása tekintetében legtöbbnyire követni szoktak, az árúnyilatkozatok kiállítására nézve általánosságban kötelezővé teszi. A mai kiválóan fejlett szállítási üzlet mellett Qgy-egy fuvarlevéllel vasúton teljes vaggonrakományokig, hajón pedig 200.000 kg. súlyig is terjedő úgynevezett gyűjtőárúk érkeznek a szállítmányozók címére, melyeket a szállítmányozók a gyűjtőküldemény külföldi feladója által nekik adott rendelkezésben megjelölt belföldi tulajdonképeni átvevőkhöz juttatnak. A vámárúbevallás és a vámkezelés megkömryítése céljából, továbbá, hogy az egyes átvevőknek felszámított vámköltségek a megfelelő vámnyugtával igazolhatók legyenek, a szállítmányozók a gyűjtőküldeményeket rendszerint nem azok egész mennyiségéről kiállított vámárúbevallással, — melyben természetszerűleg saját magákat kellene átvevőként megnevezniük, — állítják a vámhivatal elé, hanem az egyes tulajdonképeni átvevők árújáról és neve alatt külön vámárúbevallásokat nyújtanak be, melyek mindegyike után a szakasz első bekezdésében foglalt rendelkezés szerint külön árúnyilatkozatot is kell beszolgáltatniuk. Előfordulnak azonban, bár ritkábban, a spedicionális forgalomban olyan esetek is, amikor a szállítmányozók több tulajdonképeni átvevő árúját összefoglaló vámárúbevallást nyújtanak be, amelyen ők maguk vannak mint átvevők megjelölve. Ha a szállítmányozók ilyen vámárúbevallások után is csak egy-egy árúnyilatkozatot szolgáltatnának be, ez elsősorban technikai nehézségeket okozna. Azok kitöltésénél ugyanis, tekintettel arra a fontos szerepre, mely az árúk nemének, származásának megítélésénél a tulajdonképeni átvevőre, úgyszintén a tulajdonképeni küldőre vonatkozó bevallásnak jut, nem lehetne ; az árúkat a vámárúbevallással megegyezően összesítve megnevezni, hanem azokat az árúnyilatkozatok erre rendelt rovatában az átvevők és küldők szerint tagozott csoportokban, az átvevők és küldők külön megnevezése mellett kellene 1
