Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.
Irományszámok - 1920-308. Törvényjavaslat a sajtóról szóló 1914:XIV. törvénycikk egyes rendelkezéseinek ideiglenes módosításáról és kiegészítéséről
308. szám. 141 Azok az államok pedig, amelyek a fokozatos rendszert, mint a büntetőjog általános elveibe ütközőt el nem fogadták, (Német Birodalom, Anglia gyakorlata, Ausztria) nemcsak nem szorították meg az általánosan érvényes kollektív felelősséget, hanem egyesek, mint a németbirodalmi (21. §.-) s az osztrák sajtótörvény (az 1868-iki törvény 2. ós 3. §-a) a gondatlansági cselekmények rendszeres kiépítésével a sajtójogi felelősséget az általános büntetőjogi felelősségnél szigorúbb elbírálásban részesítik. Az említett hatalmas európai államok bizonyosan éppen olyan súlyt helyeznek a sajtó szabadságára, mint mi s megállapíthatjuk, hogy közülQk egyik sem tekintette a fokozatos ós kizárólagos felelősségre vonást a szabadság lényegéhez tartozónak s hogy. nem akadt tudomásunk szerint a világon állam, amely sajtójogát a mi törvényünk példájára szabályozta volna. A St. javaslata (33—36. §-okhoz fűzött részletes indokolás 4. pontjában) kiemeli, hogy »A bírói kar több tekintélyes tagja azt kívánta, hogy a szerző mellett időszaki lapoknál a szerkesztő kollektív felelőssége állapíttassóg meg s a felelősség előterében a szerkesztő álljon.« A St 1 . javaslata nem zárkózott ugyan el ama indokok kiemelése elől sem, amelyek ily szabályt a jog s az igazság követelményeként elengedhetetlennek . tüntetnek fel, mégis elvetette azt, főleg abból az okból, mert úgy vélte, hogy »Nem lehet szemet hunyni a sajtószabadságnak ama fontos érdeke előtt, hogy a felelősség viselésére minden tekintetben alkalmas szerzők a szerkesztő cenzúrája nélkül, saját felelősségükre fordulhassanak időszaki lapok hasábjain a nagyközönséghez s hogy nem szabad a szerkesztőt a a közlemények igazságának kutatására kötelezni oly esetekben, mikor a szerző közleményéért helytállni kész.« Ez az álláspont a jelen javaslat elkészítésénél teljesen tarthatatlannak és a helyesén értelmezett sajtószabadság elvével s a közérdekkel össze nem egyeztetne tőnek bizonyult. Kétségtelen ugyan, hogy tekintettel a sajtó speciális helyzetére, a közvélemény kialakulása szempontjából döntő befolyására ós főleg a sajtótermék előállításában és terjesztésében részes egyének nagy számára, igazolt ama törvényhozások álláspontja, amelyek a sajtó útján elkövetett bűncselekmények tekintetében nem tartják a tettesség és részesség általános szabályait igazságosan alkalmazhatónak ós speciális felelősségei kívánnak megállapítani. De ez a helyes felfogás, amelyre a mi törvényhozásunk is helyezkedett, nem kívánja meg ama túlzásnak törvénybe iktatását, hogy az időszaki sajtóban elkövetett bűncselekményért — nem törődve az anyagi igazság és a közérdek követelményeivel — mindenkor csak egyetlen egy ember legyen felelősségre vonható, még akkor is, ha akár a közlemény megírásában, akár annak közzétételében másokat is ugyanolyan, sőt súlyosabb felelősség terhel. A felelős szerkesztőt pedig felmenteni a felelősség alól és módot adni arra, hogy ha akad vakmerő vagy lelkiismeretlen ember, aki a.szerzőséget vállalni kész, ez az ember a nagy nyilvánosságot élvező időszaki sajtót szabadon használhassa fel akar- a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésére ós módot nyújtani arra, hogy egyes felelős szerkesztők vagy kiadók az ily embereket minden felelősség nélkül használhassák fel akár arra is, hogy lapjuk kelendőségét bűncselekmények elkövetésében megnyilvánuló szenzáció hajhászásával is büntetlenül fokozhassák.; a közérdek teljes figyelmen kívül hagyásával esik egy tekintet alá ós a helyesen értelmezett sajtószabadság félreismerésének tűnik fel, mert semmiféle szabadság sem szolgálhat eszközül bűncselekmények büntetlen elkövetésére.
