Nemzetgyűlési irományok, 1920. IX. kötet • 255-303. sz.

Irományszámok - 1920-264. A nemzetgyűlés közgazdasági, pénzügyi és igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a védjegyek oltalmárül rendelkező törvények módosításáról és kiegészítéséről" szóló 209. számú törvényjavaslat tárgyában

264. szám. 63 dalmi bíróság útján. A védjegyek ugyanis központilag a m. kir. szabadalmi bíróságnál is belajstromoztatnak, amely feladatot a bíróság eddig díjtalanul teljesített. Az -irodai költségek azonban az általános drágulás folytán annyira emelkedtek, hogy ezeknek fedezésére minden bevételi forrást fel kell használnunk és ezért a lajstromozási díj egy részét az állam részére kell biztosítanunk. Gondoskodni kellett erről annyival inkább, mert hiszen az utódállamokkal kötendő kereskedelmi szerződések tartalmát még nem ismerjük és így nem tudhatjuk, hogy nem fog-e azok kötésénél felmerülni annak szükségessége, hogy a lajstromozási díj egy részét — mint az eddig Ausztriával szemben történt — átengedjük az illető utódállamnak? A jelen alkalmat a kereskedelmi kormány egyben fel akarja használni a védjegyügy terén még kétrendbeli intézkedésre. Az egyik az ú. n. együttes (kollektív) védjegyek intézményének meghonosítása, melyet a gazdasági élet már eddig is megkívánt és amely védjegyjogunk rendszerébe különös mennyiségek nélkül beilleszthetők. A kollektív védjegy meghatározását maga a törvényjavaslat 2. §-a tartalmazza. Az 1890. évi II. t.-c. csak azoknak a védjegyeknek ügyét szabályozza, melyek egy-egy vállalat árúinak megjelölésére használtatnak. Eddig nem volt reá mód, hogy egyesülések közös védjegyet alkalmazzanak árúikon, holott erre a kereskedelmi forgalomban nem kevósbbé van szükség, "mint az egyéni védjegyre (pl. egyes bortermő vidékek termékeinek védelme céljából). Az ipari tulajdon védelmére 1883. évi március hó >20-án alakult párisi Unióra vonatkozó egyezménynek Brüsszelben 1900-ban és Washingtonban 1911-ben átvizsgált szövegének 7. b) cikke (1913 : VIII. t.-c.) értelmében Magyarország is arra kötelezte magát, hogy olyan" egyesülések védjegyeit, melyeknek fennállása törvényeinkkel nem ellenkezik, belajstromozásra elfogadja és oltalmazza akkor is, ha az egyesüléseknek ipari és kereskedelmi telepük nincs is. (Kollektív védjegy.) A fentiek szerint az ország kötelezettsége arra terjed, hogy más országból származó védjegyet belajstromozzon és oltalmazzon; indokolt tehát, hogy az együttes védjegy oltalmában saját honosaink is részesüljenek. Külföldön ezt az intézményt legújabban Németországban szabályozták az 1913. évi március 31-iki törvénnyel, Dániában pedig az 1913. évi április hó 29-iki törvénnyel. Az együttes védjegyet igénylő egyes tagot az egyesülés engedményesének (licentiatus) kell tekinteni. Ezen licentiates alapján követelheti az egyesülés tagja, hogy az együttes védjegyet használhassa és hogy az egyesülés, mint a védjegy tulajdonosa, a törvény szerint őt megillető kizárólagossági jogot ne gyakorolja. A licentia különben a tagnak nem adandó meg külön, az már ipso jure megadottnak tekintendő, mihelyt valaki tagja ily egyesülésnek ; ez törvényen alapuló Jicentia. . Az együttes védjegy belajstromozására vonatkozólag a javaslat 3. szakaszában a szabadjelzés tekintetében tett rendelkezés szükségességét az illető vállalkozó érdeke indokolja. A szabadjelzés ugyanis azt jelenti, hogy az árún használt megjelölés (név, ábra stb.) az árú fogalmával a vásárló közönség tudatában annyira összeforrt, hogy az árú származását illetőleg többé felvilágosítást nem nyújt. A szabadjelzés ismert volta azonban mindenkor az érdekelt-forgalmi körökre értendő; már most lehetnek esetek, amikor a bejegyzendő együttes védjegy ezekben a forgalmi körökben általánosan ismeretessé vált. Ha ezek a forgalmi körök, mint tagok a bejelentő egyesü'-M* '4fc