Nemzetgyűlési irományok, 1920. IX. kötet • 255-303. sz.

Irományszámok - 1920-293. Törvényjavaslat az iskoláztatási kötelesség teljesítésének biztosításáról

222 293. szám. i tervezet stb.) Sajnos mindezen törekvések meddők maradtak egyéb törvény­hozási sürgősebb szükségletek s más közismert viszonyok következtében és "azután jött a háború, majd a forradalmak, amelyek a népoktatás ügyének előre vitelét megakadályozták. E stagnálás, illetőleg visszaesés okainak ismeretében sokszorosan nagyobb a kötelessége és súlyosabb a jövőért való felelőssége ma minden illetékes tényezőnek s köztük elsősorban a kormánynak és a nemzetgyűlésnek. Meg kell adni végre a módot és lehetőséget arra, hogy az általános műveltség elemeit kivétel nélkül mindenki elsajátíthassa, de meg kell lenni az állam­hatalomban annak az elszánt akaratnak is, hogy ha valaki az elemi művelt­ség elsajátíthatásának útjába az egyén s az összesség kárára akadályokat gördít, vagy annak ellenszegül, az akadályt gördítőkkel vagy ellenszegülők­kel szemben minden egyéb szempont fólretételóvel teljes szigorúsággal lépjen fel. Minden embernek ismernie kell élete munkájának a célját, körülményeit, eszközeit, a végzendő munka jóságának feltételeit, a siker biztosításának és fokozásának módjait, mert ez az út vezet a többtermelésen , keresztül az állami s társadalmi jóléthez. Aki az ehhez szükséges ismeretek elsajátításá­ban bárkit akadályoz, vagy a természet, esetleg a társadalom által gondjaira bízottakat ezek elsajátítására nem szorítja, az nemcsak egyesek, de az egész nemzet ellen is súlyosén vét. • Az élet minden lépésénél szükséges alapvető ismeretek közlésére és terjesztésére a népiskola hivatott. Ha az elemi műveltség általánosítását akarjuk elérni, az iskoláztatási kötelesség érvényre emeléséről s a népoktatási intézmények fejlesztéséről kell gondoskodni. A beavatottak előtt közismert tény, hogy az iskoláztatási kötelességnek a jelenleg fennálló rendelkezések mellett még akkor sem lehetne érvényt szerezni, ha megfelelő számú iskola állana rendelkezésre. Nem lehet egyszerűen azért, mert ezek a rendelkezések csak elméletileg tökéletesek, a gyakorlatban azonban — nem bírván kielé­gítő szankcióval — elégteleneknek, sőt gyakran akadályoknak bizonyultak, így történhettek meg azok a nem is szórványos esetek, hogy olyan helyeken, ahol a meglevő iskoláknak a tanköteles gyermekek nagy száma miatt zsúfol­taknak kellett ivolna lenniök, azok még kellően benépesíthetők sem voltak. Mindenekelőtt szükséges tehát az iskoláztatási kötelesség félremagyaráz ­hatatlan megállapítása s ezen kötelesség teljesítésének a kellő büntető^ szankcióval való ellátása. Ha az összes, iskolaköteles korban levő gyerme­kek gondviselői kötelességük teljesítésére lesznek szoríthatók, akkor fog csak az iskolaszükséglet valóban jelentkezni, s a közoktatási kormány az állam pénzügyi helyzetének megszilárdulása után is csak abban az esetben lesz képes a-nép legszélesebb rétegeit felölelő iskolai programmot megvalósítani. Tény az, hogy a meglevő iskolák nem elegendők az összes tanköteles korban levő gyermekek Jbefogadására, a szigorú beiskolázás ma még sok helyen részben a tantermek elégtelen száma, részben iskolahiány miatt aka­dályokba ütközik. A meglevő iskolák, illetőleg tantermek befogadóképességét a közoktatásügyi kormány a szükséghez képest és átmenetileg olyan módon emeli, hogy különösen a menekült tanerők bepsztásával délelőtti és délutáni, úgynevezett váltakozó oktatást rendelt el, az iskolahiányon pedig tanyai népiskolák, népínternátusok s új tantermek létesítésével óhajt már a leg­közelebbi jövőben segíteni. Ennek a szükségletnek a kielégítése nem fog leküzdhetetlen anyagi nehézségekbe sem ütközni, mert az 1921/22. iskolai évvel a háború fájdalmas hatása már a tanköteles gyermekek számának csökke­nésében is jelentkezni fog, amely csökkenés a háborús években.aránytalanul

Next

/
Thumbnails
Contents