Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1920-196. Törvényjavaslat a hadiváltságról
196. szám. 67 így az ehhez tapadó jövedelmi és vagyoni adót is jelentékenyen növeli. Ez két erős ok, amiért a jövedelmi és a vagyoni adó kivetési eredménye sokkal kisebb lesz az 1919. évre, mint az 1920. esztendőre. Harmadszor, pedig azért volna az államkincstárra pénzügyi szempontból előnyösebb az 1920. évi adóalap, mert a jövedelmi és a vagyoni adónak óriási fölemelését elrendelő 1920. évi XXIII. törvénycikk anyagi rendelkezései az 1920. évtől kezdve lépnek életbe. Mig ugyanis az 1919. évi jövedelmi adó progresszív kulcsa csak 6°/o-ig emelkedik, addig ez már az 1920. évben 30°/o-ig szökik föl. Éppen így a vagyoni adó maximális kulcsa 0'3°/o-ról l-5°/o-ra nő, ami a vagyonnak 5° o-os hasznosítása mellett a jövedelemnek ujabb 30°/o-os, e két adónem tehát együttesen 60°/oos megterhelését jelenti. De épen e megterhelés nagysága az [egyik ok, amiért az 1920. évi adókat a hadiváltság alapjává tenni nem lehet, mert hiszen ezeknek a szorzása a magasabb rétegekben képtelen eredményekre vezetne. A másik nyomós ok pedig a hadiváltság gyors kivetéséhez ós befolyásához fűződő nagy érdek. Már pedig a jövedelmi és vagyoni adónak az 1920. évre szóló kivetése nemcsak, hogy még folyamatban nincs, de még a kivetés megindítása sem rendeltetett el. Kétségtelen, hogy ha a hadiváltság kiszámításának alapjául akkor is csak a váltságkötelesnek saját adóit kellene venni, amikor az illető gazdag szüleivel közös háztartásban él, avagy a háború bármely szakában ólt, a szolgáltató képességet szem elől tó vesztenők és a lehető visszaéléseknek is kaput nyitnánk. Erre való tekintettel megfelelő rendelkezéseket tartalmaz a javaslat, szabályozva azt r hogy mely esetekben kell a családfő jövedelmi ós vagyoni adója alapján a hadiváltság összegét megállapítani. Azoknál, akik sem maguk, sem családfejeik nem esnek jövedelmi vagy vagyoni adó, alá, a hadiváltság megállapíthatására a legcélszerűbb számítási alapnak a hadmentességi díjat ismertem fel. A hadmentességi díjnak főhibája, hogy egyrészt még pénzünk elértéktelenedése előtt is igen csekély volt és másrészt legmagasabb tétele nem volt kellő arányban a hadmentesnek szolgáltatóképessógével. A katonai szolgálatra alkalmatlan mezőgazdasági és ipari cseléd, avagy a napszámos évi hat koronával kárpótolja az államot azért, hogy nem köteles katonáskodni. Ez a hadmentességi díjnak a legkisebb tótele, de ez alá esett az összesen 637.421 díjkötelesből 377.454 ember, tehát több, mint az összes díjkötelesek fele. A hadmentességi díjnak a legmagasabb tétele, amely alá a leggazdagabbak a reájuk nézve a legterhesebb esetben eshetnek, évi 240 korona. Ezt a tételt — utolsó adóstatisztikánk adatai szerint — mindössze 124-en fizették az egész magyar birodalomban. Ennek a rendszernek szembetűnő elavultsága és aránytalansága azonban nem fog átkerülni a hadiváltság megállapításába. Itt ugyanis a hadmentességi díj alapjait csakis a legkisebb exisztenciákkal szemben használjuk fel, azoknál, akiknek még pénzünk alacsony értékelése mellett sincs sem tízezer korona jövedelmük, sem húszezer korona vagyonuk. Ezeket az alapokat is megfelelően szorozzuk, hogy arányosabbakká tegyük. A hadmentességi díj felsőbb, egészen aránytalan tételeinek átvételére pedig nincs szükségünk, mert már igen alacsony rétegekben is működni kezd a személyes adóztatás: a jövedelmi ós a vagyoni adó összetett rendszere. (gyakran előfordult ós a közvélemény előtt érthető visszatetszést is szült, hogy egy-egy család legközelebbi tagjai közül többen voltak fölmentve. Minthogy ki mólé m a családot, amelynek valamelyik tagja hősi halált halt, ópúgy 9*
