Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.

Irományszámok - 1920-196. Törvényjavaslat a hadiváltságról

196. szám. 63 viszonyaihoz simul. Ennélfogva a hadiváltságnak a jövedelmi és a vagyoni adó kereteibe kell illeszkednie. A jövedelmi és a vagyoni adó céljaira együttesen amúgy ,is kipuhatolt jövedelem és vagyon alapján a hadi váltságnak progresszív emelkedő tótelei minden nehézség nélkül igazságosan megállapíthatók, anélkül, hogy a hadiváltság kivetésének, céljaira külön alapokat kelljen kimunkálni. A túlon-túl elfoglalt pénzügyi adminisztráció teherbírásának megóvása is azt követeli, hogy a hadi váltság megállapításánál ezeket a készen talált alapokat használjuk fel, annál is inkább, mert azoknál viszonylag megfelelőbbeket, arányosabbakat és igazságosabbakat fáradságos ujabb munkával sem tudnánk előteremteni. Igaz ugyan, hogy ez az új munka a hadi váltságkötelesek egyik kisebb rétegével szemben teljesen nem küszöbölhető ki. Nem esik ugyanis a hadiváltságkötelesek mindegyike jövedelmi vagy vagyoni adó alá, mert akinek az évi jövedelme a 10.000 koronát, vagyona pedig a 20.000 koronát nem haladja túl, sem jövedelmi, sem vagyoni adó alá nem vonható. A korona értékének alacsony volta mellett bár kevesen fognak így a jövedelmi és a vagyoni adótól mentesülni, de ha körültekintő adóztatás mellett csekély is lesz ezek száma, a hadiváltság megállapíthatásának alapjairól ezeknél is gondoskodni kelt. A létminimum címén való mentesítést ugyanis a hadi váltságnál nem tartom jogosultnak. A hadkötelezettség és a személyes hadiszolgáltatás kötelezettsége a háború alatt általános volt; gazdagot és szegényt egyaránt terhelt. É személyes szolgáltatásnak legalább valami gazdasági egyenértékét tehát minden állampolgártól meg kell követelni, aki nem volt a harctéren, kivéve a sebesülteket, a vagyontalan keresetképteleneket ós azokat a legközelebbi családtagokat, akik közül valaki elesett, mert az ilyen család már lerótta azt, amivel a hazának e téren csak tartozott. Azzal a hadiváltságkötelessel szemben tehát, aki sem saját személyében, illetve ha családtag, sem a családfő, nem tartozik jövedelmi vagy vagyoni adó alá, arra az álláspontra kívánok helyezkedni, hogy az ilyen hadi váltságkötelesnek ki kell számítani a had mentességi díját s ennek összegével kell a hadi váltságát arányba hozni. Itt sem téveszthetem szemem elől a nagyon is igénybevett pénzügyi közigazgatás érdekeit, amely a lehetőségig egyszerűséget követel. Ezek között a hadiváltságkötelesek között ugyanis lesznek olyanok is, akik különben is hadmentessógi díj alá esnek s így ezeknél a hadmentessógi díj összegének megállapítása külön munkát nem igényel. Csak az ezeken túl fennmaradó egyénekre nézve kell tehát majd a fennálló törvények értelmében kiszámítani a hadmentességi díjat, mintha ez alá esnének, hogy az így nyert összeget a hadiváltság kivetésének mértékéül felhasználhassuk. így igazodik a hadiváltság a jövedelemhez és a vagyonhoz, a keresethez és a foglalkozáshoz, még pedig a progresszió elvének e téren nagyon is jogosult érvényrejuttatásával, olyképen, hogy a nagyobb jövedelemmel ós a nagyobb vagyonnal fokozottan emelkedő hadíváltság legyen kapcsolatos. A kiegyenlítő igazság azonban megköveteli, hogy e főtényezőkön kívül a hadiváltság mértékére nézve más körülmények is döntő súllyal figyelembe vétessenek. Nyilvánvaló, hogy nem íóhatjuk meg igazságosan — hasonló jövedelmi ós vagyoni viszonyok között sem — egyenlő tétellel mindazokat, akik a harctéren nem voltak. Egyenlőtlen körülmények egyenlő elbírálása nem volna igazságos. Kutatnunk kell, hogy ki miért nem volt a harctéren. Javaslatom szerint ezért különbséget kell tennünk a hadiváltságkötelesek három kategóriája között.