Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1920-251. Törvényjavaslat a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról
3^6 251. szám. mikénti végrehajtása azonban most áll csak tárgyalás alatt s így ezidőszerint nem tekinthető még eldöntöttnek, hogy a kicserélés útján az állam birtokába jutó bankjegyekkel a békeszerződés rendelkezéseinek megfelelően mikép kell eljárni, szükségessé válik, hogy a békeszerződést végrehajtó közegekkel érintkezésbe lépjünk s velük megállapodásokat létesítsünk, még pedig az állam érdekeinek biztosítása végett esetleg még a trianoni békeszerződés hatályba léptét megelőző időpontban is. Egyrészt az a körülmény, hogy a jelenleg forgalomban, levő pénzjegyeknek államjegyekre való kicserélése egy bizonyos időponttól kezdve nem teljes névértékben, hanem időszakonként emelkedő százalékos levonásokkal vétetik foganatba, másrészt annak szem előtt tartása r hogy az Osztrák-magyar bank jegyei — eltekintve azoknak fizetési eszköz jellegétől — a banknak adósleveleit képezik, szükségessé teszi, hogy az Osztrák-magyar bankkal szemben fennálló fizetési kötelezettségeknek a bank jegyeiben való teljesítése jogi szabályozást nyerjen. Miután a fennforgó nagy érdekekre való tekintettel ezen szabályozásnak anyagi tartalma gondos és részletes tárgyalásokat és előkészületeket igényel, a jelen törvényjavaslatnak arra kellett szorítkoznia, hogy a pénzügyminisztert arra utasítsa, hogy ezen tárgyalások eredményéhez képest a szóbanforgó fizetési kötelezettségek mikénti teljesítésének szabályozása tárgyában törvényjavaslatot terjesszen be. A jegykibocsátás monopóliumának büntetőjogi védelméről a javaslat 81. §-a gondoskodik. Az a központ, amelyet a háború alatt az Osztrák-magyar bank vezetése mellett létesítettek és amelynek célja volt az idegen valuták és devizák készletét ós az azok iránti szükségletet nyilvántartani, az azokban való forgalmat szabályozni és a hosszú időn át szünetelt tőzsdeforgalmat pótolni, azu. n. Devizaközpont már a forradalom alatt megszűnt ténylegesen működni. Ez a központ, minden hiányossága dacára, bizonyos mórtókig szabályozólag hatott. Valutánknak a háború óta bekövetkezett roppant sülyedésóvel karöltve járt a külföldi devizák ós valuták forgalmának teljes elvadulása. Mig normális időkben ez a forgalom a kiviteli ós behozatali kereskedelem, a külföldre teljesítendő fizetések és az idegenforgalom szükségleteiből és eredményeiből alakult, addig, amint ez romlott valutájú országokban rendszerint megtörtént, a mai viszonyok között ez a forgalom vagyonelhelyezéseknek és üzérkedéseknek lett a színtere. Ez egyrészt mesterségesen növelte a keresletet idegen fizetési eszközök iránt, és így azok árát még továbbra felhajtja, másrészt egy, a közérdekkel ellenkező, vagyis azt az érdeket teremti, hogy saját pénzünk értéke lehetőleg ne emelkedjék. A nagyfontosságú kérdés gyökeres megoldása természetesen elsősorban saját pénzünk értékének a termelés újbóli megindításával és fokozásával párhuzamos megjavulása és a pénzünk értékében ily módon elért színvonalnak közgazdasági megerősödésünk által biztosított föntartása utján érhető el. Minden eshetőséget szem előtt tartva, mégis szükségesnek vélem azonban, hogy a jelen törvényjavaslatban (32. §.) felhatalmazást kérjek arra, hogy amenynyiben a külföldi fizetési eszközöknek a gazdasági élet által megkívánt szabad forgalma mellett mégis szükségessé válnának bizonyos szabályozó intézkedések, úgy ezeket az esetleges intézkedéseket a kormány rendeleti úton megtehesse. Már a fentebb kifejtettekben volt szerencsém rámutatni arra, hogy a papírpénznek az állami szükségletek közvetlen kielégítése céljából való szaporítása ellen irányuló, a javaslat 2. és 19. §-aiban tervezett törvényes
