Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1920-191. Törvényjavaslat a magánszolgálatban álló alkalmazottak munkaadói által az alkalmazottaik nyugdíjintézete részére juttatott adományok illetékmentességéről
12 191. szám. a saját alkalmazottaik nyugdíjintézetére vagy nyugdíjalapjára történő ingyenes vagyonjuttatásokat mentesíti az ajándékozási és az ezzel kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illeték alól. A közterhek alól való mentességeket az állam mai súlyos pénzügyi helyzetében minél szűkebb térre kell ugyaji szorítani, azt tartom azonban, hogy a leggyengébb gazdasági erejű társadalmi osztály elaggottjainak, özvegyeinek és árváinak segítése érdekében a pénzügyi kedvezmények elől teljesen elzárkózni még sem volna helyes. El kell ismerni, hogy a javasolt kedvezmény messzemenő. A vagyonátruházási illetékekről szóló legújabb törvényünk, az 1920. évi november 1-ón életbelépett 1920 : XXXIV. t.-c. ilyen illetékmentességet mindössze a hazai tudományos, közoktatási és közjótékonysági célokra rendelt ajándékozásoknál, továbbá az államkincstárra ós az ebből javadalmazandó közintózetekre és közalapokra nézve állapított meg. A javaslat azonban az 1920 : XXXIV. t.- c-ben lefektetett kodifikációt nem kívánja elvileg megbolygatni, ós az újabb illetékmentességet csak átmeneti időre mondja ki. Csupán egy időközt állapít meg, amelyen belül a munkaadóknak alkalmuk nyilnék arra, hogy alkalmazottaik nyugdíjintézményei részére a rendkívüli viszonyok által kívánt rendkívüli mértékű támogatásokat nyújtsanak anélkül, hogy egyúttal nagy összegű illetéket is kelljen fizetniök. A törvényjavaslat az ingyenes vagyonátruházásokat részesíti illetékmentességben, nem ad ellenben semmiféle kedvezményt arra az esetre, ha a munkaadó, bar a forgalmi értéknél jóval alacsonyabban, de mégis ellenérték mellett ruházna át vagyont a nyugdíjintézetre. Ilyenkor a visszterhes vagyonátruházások illetékére vonatkozó szabályok változatlanul alkalmazandók lesznek. Az állam szempontjából kedvezőbb lenne ugyan, ha olcsó vagyonátruházások jöhetnének létre csekély illetékfizetéssel, minthogy ingyenes vagyonátruházások történjenek minden illetékfizetés nélkül, — ezzel azonban gyön- , gülne a javasolt törvénynek a munkaadókat bőkezűségre késztető hatása. Azt az illetékösszeget, amelytől az állam az új mentesség révén elesik, — minthogy olyan vagyonátruházásokról van szó, amelyeknek létrejötte éppen a mentesség kimondása nyomán remélhető, — természetesen megközelítőleg sem lehet meghatározni, de ugyanebből az okból a veszteséget voltakópen nem is lehet valóságos veszteségnek tekinteni. A javaslat az illetékmentességet a megajándékozott nyugdíjintézet (nyugdíjalap) részéről feltételekhez köti. Ezek a feltótelek nem szorulnak bővebb indokolásra. Természetes, hogy a mentesség csak olyan esetekre adható meg, ahol biztosítva van, hogy az illetékmentesen átruházott vagyon nem szolgálhat más célt, mint amelyet a törvény támogatni kíván. A 2. §-nak az illetókegyenértók fizetési kötelezettség kezdőidőpontjára vonatkozó rendelkezése nem új szabály'; csak félreértések elkerülése végett kifejezetten kimondja azt, ami az 1920 : XXXIV. t.-c. 123. §-ából úgy is következnék. A 3. §. szerint a javaslatban megállapított illetékmentesség kiterjed a városi ingatlan vagyonátruházási illetékre is. Állandó gyakorlat ugyan, hogy városi illeték csak ott követelhető, ahol az állami illeték is jár. Az 1920 : XXXIV. t.-c. azonban csak olyan ingatlan vagyonátruházásoknál zárja ki a városi ingatlan vagyonátruházási illeték szedését, amelyeket ugyanez a törvény mentesít a hasonló állami illeték alól. Ennélfogva a törvényjavaslat 3. §-ában foglalt rendelkezés a városi ingat-
