Nemzetgyűlési irományok, 1920. VII. kötet • 157-189., XXXVIII-XLV. sz.

Irományszámok - 1920-158. A földmívelésügyi, igazságügyi, közigazgatási és pénzügyi bizottság együttes jelentése "a földbirtok helyes megoszlását szabályozó rendelkezésekről" szóló 121. számú törvényjavaslat tárgyában

52 158. szám. 3. aki a haszonbérelt ingatlant részben vagy egészen bér, illetmény, szegődmény vagy kedvezmény fejében bírja. Nem igényelhető a jelen §. alapján olyan birtokrészletnek átengedése, amelynek a többitől elszakítása azokon az okszerű gazdálkodást az Országos Földbirtokrendező Bíróság megállapítása szerint akadályozná. 52. §. Ha olyan mezőgazdasági földbirtok, amelyet az állam a jelen törvény alapján elővásárlás vagy megváltás útján megszerezhet, haszonbérbe van adva, az Országos Földbirtokrendező Bíróság az érdekeltek meghallgatásával arra kötelezheti a haszonbérlőt, hogy abból meghatározott részt méltányos feltételek alatt záros határidőn belül kishaszonbérletek útján hasznosítson. Ha a haszonbérlő ennek következtében nem tudná kellően kihasználni az ingatlanba a rendes gazdálkodásnak megfelelően befektetett szükséges vagy hasznos beruházásokat, akkor az elővásárlási vagy megváltási ár fizetésére kötelezett terhére arányos kártérítést igényelhet. A kártérítő Összeget úgy kell megállapítani, mint a megváltás árát. Ha a haszonbérlő az említett kötelezésnek a kitűzött határidőn belül ön­hibájából nem tesz eleget, helyébe a haszonbérleti jogviszonyba az állam, illetőleg az lép be, akit e végből az Országos Földbirtokrendező Bíróság ki­jelöl. Ilyen esetben a haszonbérlő kártérítést egyáltalán nem igényelhet. Ezt a §-t megfelelően kell alkalmazni az állam tulajdonában lévő azokra az ingatlanokra is, amelyek haszonbérbe vannak adva. 53. §. Az állam által átvett haszonbérleti szerződés az Országos Földbirtok­rendező Bíróság .határozata alapján a telekkönyvbe külön engedély nélkül is bejegyezhető s az ily haszonbérlet az ingatlannak végrehajtási úton vagy csődeljárás során történő eladása esetében is érintetlenül marad, ha a haszon­bérlet bejegyzését jelzálogos követelés rangsorban meg nem előzi vagy ha a megelőző jelzálogos követelések a haszonbérlet féntartásával értékesített ingatlan vételárában fedezetet találnak. Árverés esetében az ingatlant a rajta levő kishaszonbérleteknek megfelelő részletekben kell árverésre bocsátani. Az árverés elmarad, ha megtartása előtt az állam részére való meg­váltás iránt az eljárás a jelen törvény értelmében megindul. Az állam által átvetthaszonbérleti szerződésnek az alhaszonbérbeadás t tiltó rendelkezései hatályukat vesztik. Hatályukat vesztik a haszonbérleti szerződésnek olyan egyéb kikötései is, amelyeknek az Országos Földbirtokrendező Bíróság megállapítása szerint nyilvánvalóan csak az a céljuk, hogy a jelen fejezet alkalmazását nehezítsék vagy meggátolják. Ha azonban az alhaszonbérbeadás következtében a haszonbórbeadót kár éri, akkor azt részére meg kell téríteni. A kártérítést, ha arra nézve megegyezés nem jön létre, vegyesbíróság (43. §.) állapítja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents