Nemzetgyűlési irományok, 1920. V. kötet • 130-155., XXX-XXXII. sz.

Irományszámok - 1920-130. Törvényjavaslat az 1920/21. évi állami költségvetésről

130. szám. 67 4. Az 1 — 3. pontokban jelzett ügyekben hozott közgyűlési határozatok elbírálás és jóváhagyás végett a kereskedelemügyi m. kir. ministerhez terjesztendők fel, ki a főváros ügyeiben a belügyi m. kir. helügyministerrel egyetertőleg határoz. 5. Az útadó és községi közmunka jövedelmek felhasználásánál, — az állami közutakat kizárva, — a közutak forgalmi fontossága s nem azok jellege az irányadó. Ehhez képest az azokból várható jövedelem felosztását és felhasználását az érdekelt törvényhatóságok meghallgatásával a kereskedelemügyi m. kir. minister állapítja meg. 6. Az 1890 : I. t.-c. ezzel ellenkező rendelkezései hatályon kivül helyeztetnek. 13. §. Felhatalmaztatik a földmivelésügyi minister, hogy az állami kezelésbe eddig jogérvényesen átvett községi s némely más erdők és kopár területek állami kezeléséért az erdőbirtokosokat terhelő kezelési költségeket, az 1920. —1924. évi ötéves időszakra az állami kezelésbe eddig már átvett területek birtokosai terhére, az 1898 : XIX. t.-c. 19 — 21. §-aiban megállapított eljárás mellőzésével, az 1910.—1914. évi III-ik ötéves időszakra törvényhatóságonként megállapított évi kezelési átalányok alapulvételével, az egyes erdőbirtokosokra eddig jogérvényesen kivetett erdőkezelési járulékok tízszeres összegével Írassa elő és hajtassa be; továbbá hogy az ezentúl állami kezelésbe veendő területek birtokosait erdőbirtokuk egyes részeinek jövedelmezőségére való tekintettel az 1910.—1914. évi ötéves időszakra jövedelmezőségi osztályonkint megállapított kezelési költséghányadok tízszerese arányában terheltesse meg. 14. §. Állami kiadások idegen értékben csak a pénzűgyminister előzetes hozzájárulásával teljesíthetők. Külföldi fizetési eszközöket csak a pénzügy minister szerezhet be. Ő bocsátja azokat az érdekelt ministerek rendelkezésére. A felmerülő árfolyamkülömbözetek átmeneti kiadásaként annál a számadási ágazatnál számolandók el, mely a külföldi fizetési eszközöket igénybe vette. 15. §. Az utalványozási és megszüntetési jegyzékek, valamint a tárcafőkönyvek berendezése s ebből folyólag a részletes zárszámadások (pénzkezelési kimutatások) alaki összeállitása az 1920/21. költségvetési évre nem a költségvetés részletezésében, hanem a költségvetési törvényben foglalt tagozat szerint eszközlendő. Kivételt képeznek a személyi járandóságok, amelyek két alrovatban akként foglalandók, hogy az 1. alrovat alatt a „Fizetések, pótlékok és lakpénzek", a 2. alrovat alatt pedig „Kgyéb személyi járandóságok" elnevezéssel az eddig külön alrovatokba foglalt többi személyi kiadások mutatandók ki és számolandók el. Az 1920/21. évi költségvetésben a „rendes" és az „átmeneti" kiadások alatt előirányzott hitelekre nézve a tárgyéven tul még egy évre, vagyis az 1921/22. év végéig terjedőleg szóló felhasználási idő megállapításának helye nincs. Az 1916/17., 1917/18., 1918/19. és 1919/20. költségvetési évekre vonatkozólag az 1897 : XX. t.-c. értelmében összeállitandó állami zárszámadások helyett az 1916/17. és 1917/18. költségvetési évekre, továbbá az 1918. évi július hó 1-től 1918. évi október hó 31-ig, az 1918. évi november hó 1-től 1919. évi március hó 20-ig, az 1919. évi március hó 21-től 1919. évi augusztus hó 6-ig és végül az 1919. évi augusztus hó 7-től 1920. évi június hó végéig terjedő időszakokra a m. kir. ministerium és a m. kir. legfőbb állami számvevőszék elnöke által egyetertőleg megállapítandó alaki berendezéssel és az ugyanezek részéről megállapítandó záros határidőig a történt utalványozásokat és az előirt bevételeket 9*

Next

/
Thumbnails
Contents