Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

85. szám. 85 rek. Ilyen esetekben méltánytalan lenne a hagyaték megilletékezése, de a legtöbb esetben az eljárás költsége nem állana arányban a várható illetékkel, és azonkívül a külföldön lakó örökösöknél a behajtás is nehézségekbe ütközhetik. Ha azonban sok esetben méltányos is az illetékezés el mellőzése, mégis lehetnek esetek, amikor valamely oknál fogva az ilyen hagyaték illeték alá vonása is szükségesnek látszik, s viszont nem lehet a törvényben részletes utasításokat adni az összes előfordulható esetekre. Célszerűbb tehát az ilyen, különben is kisebb jelentőségű ügyekben való intézkedést a pénzügyminiszter jogkörébe utalni. Az ingó vagyonra nézve az előbbiekhez képest igen fontos, hogy mit kell belföldön lévő vagyonnak tekinteni. Különösen fontos ennek közelebbi részletezése azért, mert az ingó vagyonhoz nem csupán valóságos dolgod tartoznak, amelyekre nézve könnyű volna annak a megállapítása, vájjon a belföldön vannak-e vagy a külföldön, hanem az ingó vagyonhoz számítandók a jogok és a követelések is. A 10. '§. 3. pontja az itt felmerülhető eseteket kívánja pontos és világos módon szabályozni. A részletezés bővebb indokolást nem igényel. A belföldön szerzett jogokat belföldön levő ingó vagyonnak tekinti. Ez természetes, mert a jogszerző jogait az országban gyakorolja s így az a körülmény, hogy ő maga hol lakott, nem változtat azon, hogy a jog a belföldön van. A telekkönyvi bekebelezéssel biztosított követelésre nézve azt a szabályt állítja fel, hogy a követelés a belföldön van, ha belföldi ingatlanon van biztosítva. Ez megfelel az eddigi, jogállapotnak is. Az előmutatóra vagy a rendeletre szóló papírokban megtestesített követeléseket a törvény úgy tekinti, mintha a követelést megtestesítő papir maga volna az ingó vagyon, s így természetes, hogy abban a kérdésben, vájjon a belföldön van-e vagy sem, a megőrzés helye az irányadó épúgy, mint a valóságos dolgokból álló vagyontárgyaknál. Az ingatlanon nem biztosított követelésekre nézve a javaslat az 1918. évi XI. törvény álláspontját változatlanul fentartja és kimondja, hogy ezeknél az adós lakóhelye az irányadó, mert a követelés érvényesítése abban az államban történik, ahol az adós lakik és így- következetesen ezt a vagyont az adós lakóhelyén lévőnek kell tekinteni. A javaslat 11. §-a tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek az idegen állampolgárok — rendesen idegen állampolgár — örököseinek a kettős illetékezés terhe alól való felmentésót kívánják elérni A javaslat szerint a magyar állampolgárnak bárhol levő vagyona itt vonandó illeték alá. Ezt az elvet érvényesíti csaknem minden más állam is, amely öröklési adót vagy illetéket szed. Viszont általános az az elv is, hogy az adóztató állam területén lévő vagyon akkor is öröklési illeték alá vonandó, ha az örökhagyó idegen állam polgára volt. Ezeknek az adóztatási elveknek merev keresztülvitele-esetén tehát az örökhagyónak idegen állam területén lévő hagyatéka mindig kétszeres illetékezés alá esnék. A saját állampolgáraink érdekében van tehát, hogy a kétszeres adóztatás alól való mentesítésre módot keressünk. Ez a mód az idegen államokkal való egyezmények megkötése. Amely állam a mi polgárainknak az ő területén levő ingó vagyonát öröklési adó vagy illeték alá nem vonja, viszont mi sem vonjuk illeték alá az ilyen állam polgárának a magyar állam területén lévő ingó vagyonát. Ez általános szabály, csak a bizonyítási terhet hárítja a törvény az illetékkötelezett félre. De módot akar adni a törvény arra is, hogy az eljárás egyezményekkel szabályoztassék. Az ilyen nemzetközi egyezmények törvény útján való szabályozása azonban rendkívül nehézkes volna," azért a javaslat a pénzügyminisztert kívánja felhatalmazni, hogy szükség esetén az • egyezményeket