Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
86. szám. 81 ben addig is közös háztartásban éltek, s így voltaképpen azáltal, hogy a közösen birt vagyonka rájuk szállott, nem is gazdagodtak. Távolabbi rokonokra nézve azonban a kis vagyon is váratlan vagyonszaporodás s így nincs semmi különösebb indok arra, hogy őket a különben is csekély illeték * alól felmentsük. Az értékhatárt azonban a javaslat felemeli 1.000 K-ra. Ennek az emelésnek az az indoka, hogy az értékek az utolsó év alatt oly nagy mértékű eltolódást szenvedtek, hogy ma már a legszegényesebb háztartás bútorzata és az örökhagj T ó néhány ruhadarabjának értéke is meghaladja az 1,000 K-t. Ez az órtékeltolódás egyrészt, másrészt pedig az a körülmény, hogy a törvényjavaslat hathatósabb eszközökkel igyekszik a hagyatékok tárgyait és azok valóságos értékét kinyomozni, biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy tulaj donképen az értékhatárok kiterjesztése dacára sem fog több hagyaték mentességben részesülni, mint amennyi eddig is részesült a mentességben. A 7. §. tartalmazza a háborúban résztvettek, és ott elesettek vagy a katonai szolgálat közvetetlen következményei folytán elhunytak hagyatékaira vonatkozó kedvezményeket. A rendelkezés lényegében egyezik azokkal a szabályokkal, amelyeket először az 1916. évi XXVII. t. majd az 1918. évi XI. t. is életbe léptetett. Az intézkedés méltányossága bővebb indokolást bizonyára nem igényel. Az ország védelmében elesettek hozzátartozói annyit mindenesetre igényelhetnek, hogy az ily módon idő előtt beállott Öröklés terhei velük szemben mórsókeltessenek. Azonban ennél a méltányosságnál is határt szab az állam rendkívüli helyzete, s azért a kedvezményeket itt is korlátok közé kellett szorítani oly módon, hogy csak a gyengébb vagyoni erővel bíró örökösök mentessenek fel teljesen az illeték alól, ellenben a nagyobb vagyonok Öröklői csak mérséklést kapjanak, végül azok, akik az örökölt vagyonból meg tudnak élni, a teljes illetéket .fizessék. A szakasz első bekezdése annyiban tér el a fentebb említett érvényben • álló rendelkezéstől, hogy nem csupán a most lefolyt háborúra nézve ad kedvezményeket, hanem általában minden, esetleg a jövőben megvívandó háborúra is, amennyiben a háború az ország érdekében viseltetnék. Szükségesnek véljük ezt azért, mert a lefolyt évben szerencsétlen körülményeink folytán még mindig folytak a harcok az ország belső területén. Ezek a harcok azonban egyrészt már nem függöttek össze a nagy világháborúval oly mértékben, hogy ezeket a harcokat ugyanezen háború részeinek tekintsük, másrészt nagyon is kétes és vitatható, hogy ezeket az ország érdekében vívtuk-e, amennyiben nem az ország törvényes kormánya, hanem egy önző érdekcsoport erőszaka idézte ránk. Ezek az okok arra késztettek, hogy általános rendelkezés gyanánt vegyük be a törvénybe ezeket a kedvezményeket, és bízzuk a kormányra annak a megállapítását, hogy mely hadjáratot tart az .ország érdekében folytatott háborúnak. A régi szabályok nem tartalmaztak rendelkezést a hadi foglyokra. Ezt a hiányt is pótolja a javaslat. Alapelve az, hogy mindaddig, míg a fogságba került katonai személy hazájába vissza nem kerül, katonai szolgálatban lévőnek tekintendő, és amennyiben a fogság alatt szerzett betegséget, ez katonai szolgálatában keletkezett és így ha ebbe a betegségbe belehal, ugyanabban az elbánásban kell részesíteni, mintha a betegséget tényleges szolgálata alatt szerezte volna. Méltányosnak tartjuk ezt a rendelkezést azért, mert köztudomás szerint hadi fogságba jutott véreink nagy része vagy elpusztult a fogságban, vagy olyan súlyos betegségeket szereztek, — különösen tüdővészt, — amelyben hazakerülósük után rövidesen meghaltak. Nemzetgyűlési irományok 1920—1923. III. kötet 1J
