Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
85. szám. lâl az első a hozomány kiadásakor fizetett is a 100.000 K után már 3%-kai 3.000 K illetéket, ez összesen csak 11.000 K, s így ez az örökös ugyanazon összegű gazdagodás után 4.000 K-val kevesebb illetéket tartoznék fizetni, mint a másik. A törvény rendelkezései szerint azonban mind a két örökös terhére egyaránt 300.000 K után vettetnék az illeték, s amennyiben ez egyik már fizetett 3.000 K illetéket, ezt a terhére most kiszabott illetékből le kell vonni, s így végeredményben mind a' két Örökös teljesen egyenlő terhet viselt. Ismételten felvetették ez ellen az elv ellen azt, hogy nem méltányos az esetleg évtizedek előtt kapott ajándékoknak bevonása, mivel sok esetben az előre kapott összeg már el is veszhetett. Ezzel szemben azonban áll az is, hogy más esetekben viszont az előre kikapott rész az eltelt idő alatt tekintélyesen meg is gyarapodhatott s ilyen esetben még méltánytalanabb volna az ilyen, bizonyára teherbíróbb örököst kisebb illetékkulccsal megróni. Ezek a megfontolások vezettek bennünket akkor, amikor az 1918. évi XI. törvény 2. §-át módosítva vettük fel a javaslat 68. és 69., §-ában. Az elmondottakon kívül az eltérés csupán az, hogy az id. törvény 2. §. 2. pontját mellőztük, mert annak rendelkezése félreértésekre adhatott alkalmat és a törvény egyéb rendelkezéseinek egybevetése mellett feleslegesnek is mu* tatkozik. A javaslat 68. §-a változatlanul veszi át az 1918. évi XI. törv. 2. §. 1., 4., 5., 6. ós 7. pontjaiban foglalt rendelkezéseket. Ezeknek közelebbi indokolása tehát ezért is, de meg azért is felesleges, mert az ezekben a pontokban felsorolt szerzemények eddig is. a dolog természeténél fogva örök^ lési illeték alá estek. A 69. §. tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek az előre bocsátottak szerint az örökségből való előzetes kielégítések illeték alá vonását szabályozzák. A szakasz 1.-pontja az olyan szolgáltatást számíttatja az örökrészhez, amelyet az örökösnek már eleve azzal a feltétellel adtak, hogy az örökségének terhére megy, annak idején abba beleszámítandó lesz. Ilyen szokott lenni pl. a leánynak kiházasítása alkalmával adott hozomány, a fiúgyermeknek " önállósítása alkalmával äz első berendezkedésre vagy az üzlet* foglalkozás megkezdésére szükséges tőke, stb. Ezekre nézve kétségtelen, hogy csak az örökségből kiadott előleg, s így az öröklési illeték alá vonása meg nem támadható. Az 1918* évi XI. t. 2. §-a az öröklési illeték alá tartozó ajándékozások között felsorolta a halál esetére szóló ajándékozást. Ilyen ajándékozást a magyar magánjog nem ismer, ilyent a polgári törvénykönyv tervezete nem is szándékozik szabályozni, Ez különben természetes is, mert az olyan ajándékozás, amelynek tárgyát az ajándékozott csak az ajándékozó halála után követelheti, lényegében nem ínás, mint hagyomány. Erre az álláspontra helyezkedik kifejezetten is az osztrák polgári törvénykönyv 946. §-a. Természetes következménye ennek, hogy az ilyen ajándékozás csak az ajándékozó halála után esik illeték alá, s így nem ajándékozási, hanem öröklési illeték alá esik. A magánjogi ós az illetékjogi szabályok között szükséges összhang megóvása végett ez a javaslat mellőzi az öröklési illeték alá eső ajándékozások közül a halál esetére szóló ajándékokat és ehelyett — nehogy kétely lehessen abban az irányban, vájjon ezek milyen illeték alá esnek, a 68. §.1. pontjában a hagyományokkal együtt említi fel ezeket. Sokban hasonló az ilyen ajándékozáshoz az olyan, amikor a megajándó* Nemzetgyűlési irományok 1920—1923, III. kötet* 16
