Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

110 85. szám. tárgyalt hagyatékoknál is elkövessen mindent abból a célból, hogy a tényleges hagyaték kerüljön illeték alá. Az élők között kötött vagyonátruházási jogügyletek bejelentésére vonatkozó szabályokat az eddig fennállott ós helyesnek bizonyult módon foglalja össze a 40. §. Ha a vagyonátruházás vagy átszállás tárgya ingatlan, adóbizonyífcványt is kell csatolni, amelynek alapján megállapítandó egyrészt a törvényszerű legkisebb érték, másrészt a közönséges forgalmi érték. A törvényjavaslat — éppúgy mint az 1918. évi XI. törvény, — az illetékfizetésére kötelezett íeleket kötelezi az adóbizonyítvány becsatolására. Teszi ezt azért, hogy a kivetést meggyorsítsa ós a kiszabó hivatalokat a bizonyítványok beszerzésére fordítandó munkától megkímélje. Sok jogosult panasz volt azonban a hatóságok ellen amiatt, hogy a felek' a bemutatásra kitűzött határidőn belül nem tudták az adóbizonyítványt megszerezni. Hogy ennek a panasznak elejét \egye

, a javaslat külön kötelezi az adóbizonyítvány kiállítására hivatott közegeket, hogy a bizonylatokat legkésőbb három nap alatt állítsák ki ós szolgáltassák ki úgy a feleknek, mint megkeresésre a pénzügyi hatóságoknak. Ennek a kötelességüknek elmulasztása esetén az 58. §. szerint rendbírsággal is sújthatok. Az adóbizonyítványba eddig rendesen a törvényszerű legkisebb értéket szokták bejegyezni. Ennek azonban semmi értelme nincs, mert a törvényszerű legkisebb értéket a kiszabó közegek az adók, illetve adóalapok nyomán maguk is ki tudják számítani. Szükséges azonban, hogy a viszonyokat közvetlenül ismerő hatóság azt írja be, hogy a közönséges forgalmi érték mennyi. Ez a becslés ug}^an magában még nem bizonyíték az ingatlan értékét illetőleg, azonban igen becses támpont arra nézve, hogy a fél által bevallott érték helyes-e vagy sem, s esetleg alapul szolgálhat a szakértői becslés elrendelésére. A szakasz utolsó bekezdése minden kétely eloszlatása céljából kimondja, hogy az adóbizonyítvány illetékmentes ós kiállításáért semmiféle díjat nem lehet szedni, mert ennek a beszerzése nem a fél, hanem a kincstár érdeke és így nem volna méltányos még költséggel is terhelni. A javaslat 42. és 43. §-ai közelebbi rendelkezéseket tartalmaznak a hagyatéki terhek igazolására nézve. A javaslat csak a főelvet, t. i. azt állítja fel, hogy a bizonyító adatokat a fél tartozik szolgáltatni. A közelebbi rósz:letek az utasításra tartoznak. Egyébként az, hogy mit, mivel lehet bizonyítani, szabad mérlegelés tárgya kell, hogy legyen és ebben az irányban a törvény közelebbi szabályokat nem tartalmazhat, mert az csak arra lehet alkalmas, hogy a feleknek esetleg indokolatlan zaklatását idézze elő. A javaslat 44. §-a megfelel az 1918. évi XI. törvény 93. §-ának ós azokat az eseteket sorolja fel, amelyekben a felek különféle, az illeték kiszabását vagy esedékessé válását megállapító körülményeket bejelenteni tartoznak. A javaslat minden intézkedése arra irányul, hogy a kincstárnak módja legyen különösen az ingó vagyont kinyomozni és illeték alá vonni. Ez a törekvés természetes úgy a kincstár bevételeinek növelése szempontjából, valamint az igazságos adóztatás érdekében is. A javaslat az ingatlanokat ismét súlyosabb megterhelés alá vonja, amely megterhelés alól ezek nem menekülhetnek. Csak természetes tehát, hogy minden lehetőt el kell követni arra, hogy az ingó vagyon, különösen az értékpapírokból vagy követelésekből álló ingó vagyon ne kerülhesse el az adóztatást. Már pedig a pénzinté-