Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
85. szám. 101 áltál megájlapított érték 2.000 K-nál nagyobb, és ha a nagyobb értékű ingatlanoknál a becslés eredménye a bevallott értéket annak 10°/o-ával vagy ennél is többel meghaladja. Az 1918. évi törvény az értékhatárt 5.000 K-ban állapította meg. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy éppen a kisebb értékeknél mutatkoznak aránylag a legnagyobb eltérések. A valóságban 4—5.000 K-t' érő ingatlanokat nem ritkán ugyanannyi száz koronával értékelik, és még az adásvételi szerződésekben is gyakori az ilyen nagy eltérés. Minthogy továbbá a vagyonátruházások igen nagy része ilyen apróbb ingatlanokra vonatkozik, és a sok apró tételnél szenvedett veszteség évenként jelentékeny összegre rug, mivel végül a mai viszonyok között éppen a kis ingatlanok tulajdonosai vannak leginkább abban a helyzetben, hogy a valóságos érték után fizessék meg az illetéket, azt hisszük, hogy nem volna indokolt a kincstár terhére hárítani a becslés költségét, ha az ilyen kisebb ingatlanok értékét a felek nem vallották be lelkiismeretesen. A költséget különben a felek elkerülhetik, ha a becslést megelőző egyezkedési eljárásban a valóságos értéket bejelentik, és a pénzügyi hatóságok meg fogják kapni az utasítást, hogy az alaptalan zaklatást lehetőleg kerüljék. A javaslat igyekszik minden módot megadni és biztosítani arra, hogy az ingatlanok értéke a lehetőség szerint mindig a valóságnak megfelelően legyen kinyomozható. Az ingatlan törvényszerű legkisebb értékének tehát csak a végső esetben, kisegítő szerepe van, nem úgy mint a régi szabályok alatt, amikor éppen ennek a legkisebb értéknek volt a legfontosabb szerepe s amikor — különösen az ingyenes vagyonátruházásoknál — szinte az volt az általános szabály, hogy a kiszabás alapjául a legkisebb értéket kellett venni. Teljesen elmellőzni azonban ezt az értéket most sem szabad. Fenntartotta ezt az 1918. évi XI. törvény is és fenn kívánja tartani a javaslat is. A 27. §. az 1918. évi XI. törvény 44. §-át egyetlen módosítással veszi át: a földadó alá eső ingatlanoknál a kataszteri jövedelem szorzóját 50-ről 100-ra emeli fel Erre a módosításra a következő okok indítottak : A háború alatt és után a földbirtok éitéke rendkívül emelkedett. Egy hold föld ára mamái* a leggyengébb termőképesség mellett is meghaladja átlag a 2—3 ezer koronát és nem ritkán eléri a 8—-10.000 koronát is. Ezzel szemben a kataszteri tiszta jövedelem egyáltalán nem változott. A kataszteri becslési munkálatok tanusága szerint a legmagasabb jövedelem sem éri el holdanként az 50 K-t, országos átlagban még a 10 K-t sem. A most érvényes szorzóval tehát csak kivételes esetben tenne ki a törvényszerű legkisebb érték 500 K-t. Nem kell tehát tovább bizonyítani azt, hogy a mai szabályozással földbirtoknál a törvényszerű legkisebb érték soha sem éri el, de még csak meg sem közelíti a valóságos értéket. Ma már éppen azért, mert a törvényszerű legkisebb érték csak a végső esetben szolgál kisegítő eszközként, törekedni kell arra, hogy ez az érték a valóságot, amennyire lehet, megközelítse. A statisztikai adatok szerint a békeévekben a földbirtok valóságos értéke a kataszteri tiszta jövedelem alapján kiszámított értékeket 325 °/o-kal haladta meg, azóta a földbirtok értéke nagy mértékben,' a 100%-nál is jóval többel emelkedett. Ha tehát egy ingatlan, amely a békeévekben 3.250 K-t ért, a régi kulcs szerint 1.000 K törvényszerű legkisebb értékkel volt becsülhető, a javaslat szerint pedig 5.000 K-t érne, a mai forgalmi értékek mellett még mindig igen móltányos eljárásban részesül. Arra vonatkozólag, hogy a kataszteri tiszta jövedelemnek 100-szorosa még mindig nem éri el az ingatlanok valóságos forgalmi értókét, néhány hivatalos adat szolgáltathat bizonyítókot:
