Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről

36 66. szám. A szeszes italok nagyban való eladására szóló engedélyek kiadását a pónzügyminister magának tarthatja fenn. 9. §. Szeszes italok kimérésére, kismértékben való elárusítására, valamint nagy­ban való eladására, illetve eladásának közvetítésére az engedély rendszerint határozatlan időre adatik, kivételesen azonban meghatározott időre is adható akkor, ha ezt különleges viszonyok indokolttá teszik. Ezenkívül az engedély úgy is kiadható, hogy az csak az év meghatározott részében gyakorolható. A község, közbirtokosság, egyházközség és kincstár tulajdonát képező korcsma- (vendéglő-) épületekre, továbbá a fogadóval kapcsolatos vendéglőkre az engedély az épület tulajdonosa részére az áthelyezés lehetőségének kizárá­sával csakis helyhez kötötten, az épület bérlője részére pedig ugyanúgy, de csakis a bérlet tartamára adható ki 10. §. A meghatározott üzlethelyiségre szóló korlátlan kimérési engedélyek függeléke gyanánt, az illető községben tartatni szokott vásárok, búcsúk és egyéb sokadalmak alkalmával való kimérés is engedélyezhető a közszükség­let igényeihez képest. Kivételesen, ugyancsak a közszükséglet igényeihez képest, sütögetők (lacikonyhások), mézeskalácsosok és más hasonló iparosok is nyerhetnek mel­lékfoglalkozásként gyakorlandó korlátlan kimérési engedélyt a fent elősorolt alkalmakra, búcsúkra pedig egyházközségek részére önálló üzletként gyako­rolható korlátlan kimérési engedély is adható, mindazonáltal azzal a meg­szorítással, hogy az ilyen engedélyek bármikor visszavonhatok, vagy korlátoz­hatók. Azok, akik a pénzügyi hatóságtól engedélyt nyertek arra/hogy vásárok alkalmával valamely község vásárterén italmórést gyakorolhassanak, a vásár­tér és vásárjog tulajdonosa, vagy haszonbérlőié által üzletüknek a vásártéren való gyakorlásában nem akadályozhatok, illetőleg attól el nem tilthatók, ha a szokásos helypénzt megfizetik. H. §. A pénzügyi hatóság- előzetes engedélye nélkül a kimérési üzletet más helyiségbe áthelyezni tilos. Ugyancsak előzetes engedélyhez van kötve az italmérés, illetőleg ital­elárusítás engedélyezett módjának, a kiszolgáltatható italok nemének, vala­mint az italkészletek tartására szolgáló helyiségeknek a megváltoztatása, nemkülönben a korlátlan kimérési engedélyek hatályának vásárokra, búcsúkra és egyéb sokadalmakra való kiterjesztése is. Az engedélyben megjelölt üzletvezető helyett — a 3. §-ban előirt fel­tételeknek megfelelő — más üzletvezető csakis a pénzügyigazgatóság enge­délyének kikérése mellett alkalmazható. Hasonló feltételek mellett indokolt esetekben új üzlettárs felvétele is

Next

/
Thumbnails
Contents