Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-71. Törvényjavaslat több egyenesadóra és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről

180 71. szám. Ez a szakasz továbbá afelől is rendelkezik, hogy a vagyonadónak elmaradt 1918. és 1919. évi kivetése hogyan történjék, valamint az L920. évi kivetés is. A szabályozás ugyanolyan lesz, mint amilyent a hasonlóan elmaradt jövedelemadónál tervezek. Erre uézve is a szabályozás indokolását illetőleg utalok tehát arra, amit a jövedelemadónál az idevonatkozó 44. §. indokolásában elmondottam. A 111. fejezethez. A 69. §-hoz. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójának kulcsa már ezidőszerint is annyira magasan van megállapítva, hogy annak további emelését az arányos közteherviselés szempontjából annál kevésbé javasolha­tom, mert ezáltal különösen az újonnan alakult ós jelentős közgazdasági szerepre hivatott vállalkozásokat létérdekükben rendítenénk meg. Azonban míg így ezeket kíméljük, nem zárkózhatunk el attól, hogy a régi és meg­erősödött vállalatok közül azokat, amelyeknek a békeévekből származott nyereségeikkel szemben jelentékeny több-nyereségük van és ezáltal közteher­bíró képességük is magasabb, ezen nyereségtöbbletük után az eddig is fize­tett hadinyereségadóval az 1920., 1921. és 1922. években is meg ne terheljük. Azzal az eljárással, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok­nak nem emelem a kereseti adóját, hanem fentartom a hadinyereségadóját, mint nyereségtöbbletadót további három évre, a közgazdaság érdekeit is szem előtt v tartom. Az országszerte megakadt termelés mielőbbi megindu­lásához nagyon szükséges a külföldi tőke igénybevétele is. Ennek a kül­földi tőkének bejövetelét pedig nagyon megnehezíteném azzal, ha a válla­latok kereseti adójának kulcsát most félemelném. Míg ha a vállalat az igénybe vett külföldi tőke segélyével olyan nyereségre fog szert tehetni, hogy ajz a békeév nyereségével szemben többletet mutat, már móltányos, hogy a nyereségtöbblet után adót fizessen. így azután a kincstár érdekeit a köz­gazdaság károsítása nélkül lehet előmozdítani. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok által fizetendő nyereség­többlet (hadinyereség) adót azért tervezem csak további három évre fentar­. tandónak, mert azalatt el kell készülnie az általános indokolásban már jel­zett végleges adóreformnak, amelynek keretén belül döntendő el véglegesen az a kérdés, hogy a jövedelem- és nyereségtöbbletek a jövedelem és nyereség megadóztatása mellett miképen és mily mérvben legyenek külön is meg­adóztatva. A 70. §-hoz. Szükséges gondoskodni arról, hogy a forradalmak ós az ellenséges meg­szállások által okozott károk helyrehozására szükséges összegek a hadi­nyereségadónál levonhatók legyenek az adóalapból. A 71. §-hoz. Ez a^ szakasz az adózó közönség érdekében két lényeges módosítást tervez. Először a hadinyeresógadó fizetési kötelezettségét szűkebb körre szo-

Next

/
Thumbnails
Contents