Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-71. Törvényjavaslat több egyenesadóra és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről

71. szám. 117 célzata nem forog fenn, nem kívánom érinteni, s ebből a célból csak a rövid időközökben, két éven belül történt ingatlanátmházásokra korlátozom a tör­vényszakasz rendelkezéseit, A 6. §-hoz. Fontos újítás az, hogy az 1909. évi X. t.-cikk 11. §-át módosító 1912. évi LIII. t.-cikk 22. §-ának hatályon kívül helyezésével egvsógessé tesszük az adóalap kiszámítását. Ugyanis az 1912. évi LIII. t.-cikk 22. §-ának második bekezdésében foglaltak szerint eddig figyelembe kellett venni az adóalany vagyoni vagy kereseti viszonyaiban a bevallás beadása illetőleg az adóössze­írás befejezte után előállott változásokat is az adó elsőfokú megállapításáig. Azonban a gyakorlat nem igazolta ennek a rendelkezésnek helyességét, mivel a változásoknak figyelemmel kísérése és érvényesítése, illetőleg az elmúlt évi ós a folyó évi jövedelmeknek összevegyítése csaknem lehetetlenné tette az adóalap helyes kiszámítását. Sokkal helyesebb tehát az adóévet közvetlenül megelőző évnek tényleges jövedelmét tenni adóalappá, melyet az adóköteles fél ismer és bevallhat, és amelyet a pénzügyi hatóságok is megállapíthatnak. Erre az álláspontra helyezkedik a törvényjavaslat az 1909. évi X. t.-cikk 11. §-ának módosításánál is ós ezentúl ez az alapelv egész általánosságban a szolgálati járandóságokra is alkalmazandó. A két utolsó bekezdésben foglalt rendelkezések az 1916. évi XXVI. t.-cikk 5. §-ában foglaltakkal teljesen megegyeznek. v f A 7. §-hoz. Ezek a rendelkezések az 1909. évi X. t.-cikk 12. §-ának 5. pontjából és az 1918. évi IX. t.-cikk 2. §-ából vétettek át azzal a kiegészítéssel, amely a hadi nyereségadónak a jövedelemadó alapjából leendő levonása körül támadt kontroverziákat van hívatva megoldani. Kimondandó továbbá az is, hogy az adómentes szolgálati illetményekre eső köztartozások nem vonhatók le az illetőnek adóköteles jövedelmeiből. A 8. §-hoz E szakaszban foglaltak az 1916. évi XXVI. t.-cikk 4. §-ának második bekezdésében foglaltaknak felelnek meg azzal a kiegészítéssel, hogy a kegyúri terheken kívül a kongrua-járulékok is levonhatók. A 9. §-hoz. Az e szakaszban foglalt rendelkezés megfelel az 1916 évi XXVI. t.-cikk 4. §-ának harmadik bekezdésében foglalt rendelkezésnek. * A 10. §-hoz. Az 1909. évi X. t.-cikk 16. §-ának második bekezdésében az első mondat, mely szerint a földbirtok tiszta jövedelmének önkezelés esetén való kiszámí-

Next

/
Thumbnails
Contents