Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.

Irományszámok - 1920-7. A képviselőház háznagyának jelentése a Ház vagyoni állapotáról

7. szám. 41 foglaltam Samassa akkori belügyminiszter úrral, majd utóbb Friedrich István miniszterelnök úrral és b. Perónyi Zsigmond belügyminiszter .úrral közöltem azt, hogy hivatalomat ismét elfoglaltam és egyúttal bejelentettem, hogy minden lehetőt el fogok követni az Országház épületének s a hónapokig tartó felelőtlen, rablógazdálkodás alatt törtónt károk helyreállítására. Énnek megfelelően azonnal intézkedtem, hogy a Házból elvitt ingóságok visszasze­reztessenek. A Ház tisztviselőinek és alkalmazottainak, valamint a rendőr­ségnek közreműködésével sikerült is az ingóságok nagy részének visszaszer­zése, azonban még így is igen tetemes a kár, amit az Országház épülete ez alatt az idő alatt szenvedett. Az okozott károk pontos megállapítására leltározást rendeltem el, amely befejeztetvén, az Országház képviselőházi részében a leltári tárgyakban a mellékelt kimutatásban foglalt hiány állapíttatott meg. Ezenkívül eltűnt 400 drb. szappan, 540 drb. finom gyertya, 14 drb. portörlő, 6 drb. szarvas­bőrrel áthúzott nádporoló, 5 drb. mennyezetseprü, 12 drb. kefeseprű, körül­belül 60 drb. surolókefe, 9 drb. padlókefe, 5 drb. cipőkefe, 12 drb. ruhakefe, 25 drb. köiömkefe, 80 drb. pohár, 5 korsó, 4 vizes-üveg és 30.000 csomag gyújtó, 14 drb. olló, 400 gombolyag lenspárga, 40 drb. törlőgummi, 96 tucat Koh-I-Nor ceruza, a palotaőrség raktárában lévő egész ruhafelszerelés és az összes szőnyegszorító lemezek. Ezen kívül erősen megrongálódott a sok ide­oda hurcolástól a miniszterelnöki szoba művészi értékű bútorberendezése s eltűnt Tisza Kálmán bronzszobra és gr. Tisza Istvánnak, valamint Szilágyi Dezsőnek az elnöki szobában volt bronz plakettje, amelyeket beolvasztás céljából a hadügyi népbiztosság vitetett el. Az elveszett tárgyak leltári értéke körülbelül 40.000 koronát tesz ki, természetesen a kár a mai viszonyok között az említett összegnek csaknem a húszszorosa, mert hiszen a leltár a 15—20 év előtti árakat tünteti fel, így a tényleges kár 7—800.000 koronának felel meg. Midőn még egyszer megjegyzem, hogy 1918. évi november hó 25-ikétől 1919. évi augusztus hó 2-ig a fentebb felsorolt intézkedések folytán tényleg akadályozva voltam abban, hogy a háznagyi tisztemmel járó feladatot be­töltsem, kérem, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék. Budapesten, 1920. évi február hó 16-ik napján. Angyal József L fc, a képviselöhde háznagya. Nemzetgyűlési irományok. 1920—1923. I. kötet. (,

Next

/
Thumbnails
Contents