Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.

Irományszámok - 1920-XII. Törvényjavaslat a bányailletékekről

426 XII. szám. XII. szám. Törvényjavaslat a bányailletékekről. (A nemzetgyűlés által elfogadott szerkezet.) .!•§•• A még hatályban lévő ausztriai ált. bányatörvény szerint fizetendő mérték­illeték minden 12.544 négyzetölet (45.1164 négyzetmétert) kitevő rendes bányamérték és minden 32.000 négyzetöl (115.0928 négyzetméter) területű külmérték után évenkint az eddigi nyolc (8) korona helyett hatvannégy (64) koronában, a kettős bányamérték után pedig ennek megfelelően az eddigi tizenhat (16) korona helyett százhuszonnyolc (128) koronában állapítta­tik meg. A kisebb terjedelmű külmértékek, valamint a határközök után ennek a mértékilletéknek az adományozott külmérték, illetve határköz területéhez mért és az első bekezdésben megjelölt külmértéki, illetve a határköznél bányamértéki alapterület kiterjedéséhez viszonyított arányszerű része fize­tendő, de a területi arányszerű kiszámításnál mutatkozó filléreket mindenkor koronára kell fölfelé kikerekíteni, s az egy külmérték után fizetendő évi bánya­illeték legkisebb összege tiz (10) koronában állapíttatik meg. A régi törvények, illetve az egyes bányamegyei alapszabályok szerint adományozott különleges bánya- és külmértékek után évente fizetendő illeték az eddigi nyolcszoros összegében állapíttatik meg, de a kiszámításnál mutat­kozó fillérek itt is mindenütt koronára kikérekítendők. 2. §. Az 1885. évi XIV. t.-c. szerint minden zártkutatmány (szabadkutatás) után fizetendő évi felügyeleti illeték az eddigi (8) nyolc korona helyett hat­vannégy (64) koronában állapíttatik meg. 3. §. A mértékilleték és a felügy életi illeték leszállításának helye nincsen.

Next

/
Thumbnails
Contents