Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.

Irományszámok - 1920-34. Törvényjavaslat a közszolgálati alkalmazottakra vonatkozó egyes intézkedésekről

S4. szám. Ö33 Minthogy azonban váratlan körülmények múlhatatlanul szükségessé tehetik bizonyos állásoknak a rendszeresítését, a rendszeresítés lehetőségéről gondoskodni kell. Ezért javasoltatik a 2. §. utolsóelőtti bekezdésében az, hogy új állásokat ugyan lehessen rendszeresíteni, de csakis külön törvénnyel. A dolog természetéből következik, hogy ezekre az állásokra, valamint a törvénnyel már rendszeresített ministeri és államtitkári állásokra a kinevezési tilalom nem vonatkozhatik. E tilalom alól ki kellett venni még a törvénnyel már rendszeresített pénzügyőri altiszti állásokat is, mert a pénzügyőrség jelen­legi létszáma nem elég a szolgálat rendes ellátására, gondoskodni kell tehát a jelenlegi létszámnak a törvényes létszámra való felemeléséről. A 2. §. utolsó bekezdése rendelkezik azokról az esetekről, amelyekben a szolgálat zavartalan ellátása elkerülhetetlenül szükségessé tesz egyes kineve­zéseket, cím vagy cím és jelleg adományozásokat vagy alkalmazásokat és az ilyen egészen kivételes esetekre megengedi, hogy a második, harmadik, negyedik és ötödik bekezdésekben mepállapított kinevezési, cím vagy cím és jelleg adományozási vagy alkalmazási tilalom alól kivételt lehessen tenni. Az egyöntetű eljárás biztosítása a felmerülő eseteknek a lehető legtárgyila­gosabb elbírálása és az államkincstár érdekeinek megóvása szempontjából, valamint annak a biztosítása végett, hogy ilyen kivételes kinevezések, cím vagy cím és jelleg adományozások vagy alkalmazások kizárólag csak akkor történjenek, amikor azt a szolgálat zavartalan elláthatása szempontjából ki­kerülni nem lehet, szükségesnek tartom, hogy az említett körülményeknek a fennforgását minden egyes esetben a m. kir. ministerium állapítsa meg. A 3. §-hoz. A közszolgálati alkalmazottak létszámának a 2. §. szerint tervezett tör­vényes rendezésével függ össze a törvényjavaslat 3. §-a / amely szerint el­bocsátandók lennének az 1918. évi október hó 31.-e óta bármilyen állásra kinevezett, vagy bármilyen minőségben alkalmazott olyan közszolgálati alkal­mazottak, akik ezt a kinevezésüket vagy alkalmaztatásukat közvetlenül meg­előzőleg közszolgálati alkalmazásban nem állottak. Ezek az alkalmazottak bírnak a legrövidebb szolgálati idővel s amellett alkalmazásuk nélkülözi a törvényességet is, úgy hogy feltétlenül indokolt, hogy a létszámnak elkerül­hetetlen csökkentésére való tekintettel elsősorban ezek bocsáttassanak el a közszolgálatból. Az ilyen alkalmazottaknak ellátásra való igényét nem tart­hatom megállapíthatónak, mert aránylag nagyon rövid ideig állottak köz­szolgálatban és bármiféle ellátásban való részesítésük az államnak indokolatlan megterhelését vonná maga után. Nehogy pedig a szóban lévő alkalmazottak­nak járandóságai az államkincstárt még hosszabb ideig terheljék, szükségesnek mutatkozik, hogy elbocsátásuk ininél előbb, de legkésőbb 1920. évi május hó végével megtörténjék. Minthogy azonban előállhat az az eset, hogy a szóban lévő alkalma­zottak közül egyeseknek a közszolgálatban való megtartása a szolgálat érdekében szükséges, célszerűnek tartanám megengedni, hogy a ministerium az 1918. évi október hó 31.-étől 1919. évi március hó 21.-éig, vagy az 1919. évi augusztus hó 7.-e óta kinevezettek vagy alkalmazottak közül egyeseket kivételesen alkalmazásukban továbbra is meghagyhasson. Az alkalmazásban való kivételes meghagyás lehetőségét azonban kor­látozandónak tartanám azzal, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akiket Nemzetgyűlési irományok 1920—1923. I. kötej- 30

Next

/
Thumbnails
Contents