Képviselőházi irományok, 1910. LXIV. kötet • 1474-1508. sz.

Irományszámok - 1910-1476. Törvényjavaslat a Rumániával 1918. évi május hó 7-én kötött békeszerződésnek és kapcsolatos nemzetközi okmányoknak becikkelyezéséről

1476. szám. 31 Magyar részről erre azt válaszolják, hogy az idevágó nemzetközi szer­ződések a szóbanforgó illetékek kiszabásának módjára nézve semmiféle kor­látozásokat nem írnak elő. Ehhez képest változatlanul ragaszkodni kell ahhoz, hogy ezekre az illetékekre vonatkozólag a határozathozatal kizárólag Magyarországot illeti. Ezzel a fenntartással egyben közlik, hogy a magyar kormány kilátásba vette, hogy a Vaskapuszakasz díjszabását a tényleges követelményeknek megfelelő módosítás végett felülvizsgálat alá veszi, de nem a mostani rendkívüli viszonyok között, hanem csak a rendes forgalmi állapot helyreállása után. Arra nézve, hogy e felülvizsgálat mily terjedelmű legyen és hogy az a mostani rendszer megváltoztatására is kiterjedjen-e, a fentelőadott alapon az elhatározást a magyar kormány magának tartja fenn. Bukarestben, 1918. évi május hó 7. napján. Burián A. Marghiloman 4- §• A jelen törvény 1. §-ának 2. pontjában említett jogi és politikai kiegészítő szerződés ós a hozzátartozó feljegyzés eredeti magyar szövege a következő: Osztrák- M agyar- R u mán Jogi és Politikai Kiegészítő Szerződés az egyfelől Németország, Ausztria-Magyarország, Bulgária és Törökország, másfelől Rumánia között kötött békeszerződéshez. Az 1918. évi május hó 7. napján egyfelől Németország, Ausztria-Magyar­ország, Bulgária és Törökország, másfelől Rumánia között Bukarestben aláírt békeszerződés XXIX. cikke értelmében Ausztria-Magyarország meghatalma­zottai, úgymint: rajeczi báró Burián István úr, a cs. kir. Ház és a külügyek minisztere, Ő cs. és apostoli kir. Felségének belső titkos tanácsosa, dr. báró Wieser Frigyes úr, osztrák cs. kir. kereskedelemügyi miniszter, 0 császári és apostoli kir. Felségének belső titkos tanácsosa és Szterényi József úr, magyar kir. kereskedelemügyi miniszter, Ő cs. ós apostoli kir. Felségének belső titkos tanácsosa, úgyszintén a Rumán királyság meghatalmazottai, úgymint: . Marghiloman Alexandra úr, királyi miniszterelnök, , Árion Constantin C. úr, királyi külügyminiszter, Papiniu Ioan N. úr, királyi meghatalmazott miniszter és Burghele Mihail N. úr, kir. meghatalmazott miniszter rendelkezési állo­mányban,

Next

/
Thumbnails
Contents