Képviselőházi irományok, 1910. LXIV. kötet • 1474-1508. sz.
Irományszámok - 1910-1486. A képviselőház pénzügyi és közigazgatási bizottságának együttes jelentése "Gyöngyös város újjáéptéséről és rendezéséről" szóló 1475. számú törvényjavaslat tárgyában
270 1486. szám. A pénzügyi és közigazgatási bizottság a törvényjavaslat rendelkezéseivel úgy általánosságban, mint részleteiben egyetért s azokon szabatosabb szövegezés okából foganatosított kisebb stiláris s így külön felemlítést nem igénylő módosításoktól eltekintve csupán a következő változtatásokat tette: ' Az 1. §-hoz. A kormányjavaslat 1. §-a 1. bekezdésének negyedik sorát »hatáskörét« szó után kiegészítette ezzel a betoldással »ós az intézkedései ellen igénybevehető jogorvoslatot«. A pénzügyi és közigazgatási bizottság ugyanis helyesnek véli, hogy már a törvény mutasson reá arra, hogy a kormánybiztos intézkedései ellen jogorvoslatnak is helye lesz. Hogy mely esetekben és ki élhet ilyen jogorvoslattal és hogy a jogorvoslat elintézésére mely felsőbb hatóság lesz hivatott, a ministerium rendelete fogja szabályozni. A kormányjavaslat 1. §- 3. bekezdésében »szabályzatot« helyébe »szabályzatokat', továbbá »csaki a « helyébe »is csak« szavak illesztését a szöveg szabatossága teszi kívánatosssá. A 4. §-hoz. A kormányjavaslat 4. §-ának első sorát a pénzügyi ós közigazgatási bizottság * Gyöngyös városában« szavak után kiegészítette ezzel a betoldással : - — az 1909 : VI. t.-c. értelmében járó házadó és az 1918 : IX. t.-c. 18. §-a értelmében fizetendő pótlók tekintetében —« Ez a módosítás azért szükséges, mert különben a törvény alkalmazása során kétségek merülhetnének fel arra nézve, hogy az adómentesség milyen adókra vonatkozik. A 6. §-hoz. A kormányjavaslat 6. §-ának utolsó bekezdését a bizottság a következő, képen szövegezte : »A kölcsön részletes feltóteleit, biztosítását és behajtását a ministerium rendelettel szabályozza ós e tekintetben a fennálló jogszabályoktól eltérő rendelkezéseket is állapíthat meg.« Felmerülhet esetleg ugyanis annak szüksége, hogy a nyújtott kölcsönök biztosítása és behajtása tekintetében a kormány rendeletileg különleges szabályokat alkosson. Erre azonban a felhatalmazás eredeti szövege nem nyújtana módot. A 9. §-hoz. A koímányjavaslat 9. §-ának utolsóelőtti sorában a pénzügyi ós közigazgatási bizottság a »hatósági rendezés« szavak után betoldotta még e szavakat: *és a telekkönyvi átalakítás«.