Képviselőházi irományok, 1910. LXIV. kötet • 1474-1508. sz.
Irományszámok - 1910-1481. Javaslat a közös haderőhöz, a m. kir. honvédséghez és a m. kir. népfölkeléshez tartozó személyeknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról szóló és képviselőházi tárgyalás alatt levő 1443. számú törvényjavaslatnak pótjáradék engedélyezése tekintetéből való kiewgészítése iránt
252 1481. szám. jában nős volt, mindaddig, amíg feleségével közös háztartásban együtt él, évi négyezer koronára kell kiegészíteni. A rangosztályba nem sorolt havidíjasoknak a jelen törvény alapján járó ellátási illetményeit (nyugdíját, rokkanthavidíját, lakbérpótlékát, sebesülési pótdíját és hadipótlékát) az első bekezdésben említett körülmények és feltételek mellett pótjáradékkal évi kettőezer koronára, ha pedig az illető a- nyugállományba helyezés időpontjában nős volt, mindaddig, amíg feleségével közös háztartásban együtt él, évi kettőezernégyszáz koronára kell kiegészíteni. A nős havidíjasok, tiszt- ós katonai tisztviselőjelöltek részére ekként megállapított pótjáradékot le kell szállítani, esetleg teljesen be kell szüntetni, ha a feleséggel való együttélés megszűnik, vagy ha a feleség meghal. A fenti első és második bekezdésekben említett katonai személyeknek — ha pótjáradékra való igényüket megállapították —, ezenfelül minden olyan gyermekük után, akinek atyja halála esetén nevelési járulókra volna igénye, és mint ellátatlan, atyai gondozásban van, gyermekjáradékra is van igényük, a jelen törvényben a nevelési járulékra meghatározott időtartamra és feltételek mellett és pedig rangosztályba sorolt havidíjasoknak, valamint tiszt- és katonai tisztviselőjelölteknek évi négyszáz korona, a rangosztályba nem sorolt havidíjasoknak pedig évi kettőszáz korona összegben. Ilyen gyermekjáradókra van igényük továbbá beigazolt rászorultság esetén atyai gondozásban levő ellátatlan gyeimekeik számához képest és az előző bekezdésben meghatározott feltételek mellett azoknak a havidíjasoknak is, akiknek a jelen törvény alapján járó ellátási illetményei együttvéve évi háromezer, illetőleg négyezer koronát ugyan meghaladnak, de évi hatezer koronát el nem érnek, feltéve, hogy az ellenség előtt történt sebesülés vagy egyébként hadiszolgálat teljesítése következtében váltak szolgálatképtelenekkó ós hogy eddigi polgári hivatásuk gyakorlására való képességük legalább 76°/o-kal csökkent. Ilyen esetekben a gyermekjáradókok összege az ellátási illetményekkel együtt évi hatezer koronát meg nem haladhat. 162. §. Az ellenség előtt történt sebesülés vagy egyébként hadi szolgálattelj esítós következtében szolgálatképtelennó vált olyan legénységi személyeknek a jelen törvény alapján járó ellátási illetményeit (legénységi nyugdíját, rokkantházi nyugdíját, sebesülési pótdíját ós hadipótlókát), akik az egyévi önkéntesi kedvezményhez megkívánt teljes tudományos képzettséggel rendelkeztek ós ennek alapján, mint az egyévi önkéntesi karpaszomány viselésére jogosult hadkötelesek kezeltettek, illetőleg, ha rokkantakká nem váltak, vagy el nem estek volna, ilyen módon való kezeltetésüket érvényesíthették volna, az 5. §. rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett, pótjáradékkal akként kell kiegészíteni, hogy azok katonai ellátási illetményei a pótjáradékkal együtt azt az összeget tegyék ki, amely őket a jelen törvény alapján megillette volna, ha őket mint tiszt- vagy katonai tisztviselőjelölteket helyezték volna nyugállományba. Ha e legénységi személyeknek eddigi polgári hivatásuk gvakorlására való képessége legalább 76°/ 0-kal csökkent, akkor a jelen törvény alapján járó ellátási illetményeik együttes összegének pótjáradékkal, illetőleg gyermekjáradókkal való kiegészítése tekintetében a 161. §. első, harmadik és negyedik bekezdéseinek határozványait értelemszerűen kell alkalmazni.