Képviselőházi irományok, 1910. LXII. kötet • 1440-1453. sz.

Irományszámok - 1910-1440. A pénzügyi bizottság jelentése "a vagyonátruházási illetékekről" szóló 1428. sz. törvényjavaslat tárgyában

2 1440. szám. annak, hogy végre az illetéki reformnak még 1868-ban megigért, de a mai napig meg nem oldott, nagyon is fontos kérdését dűlőre vigye. A javaslat indokolása igen helyesen és a valóságnak megfelelően vázolja azokat az állapotokat, amelyek ezen a téren uralkodnak. A bizottság is tudja ós elismeri, hogy a helyzet hova-tovább tarthatatlanná kezd válni. A bizottság azt is tudja, hogy a bevételeknek ezen a téren való szaporítása az eddiginél fokozottabb mértékben elkerülhetetlen ós tudatában van annak is, hogy a tételek egyszerű tokozása vagy hadi pótlókok kivetése által, — ha a bevételek emelkedését el is érnénk, — csak a ma is fennálló aránytalanságokat fokoznánk és semmit sem tehetnénk abban az irányban, hogy a teher arányos és igazságos elosztása által az újabb, súlyos megterhelést elviselhetővé tegyük. A bizottság tehát ezeket a körülményeket megfontolva, örömmel fogadja a kormánynak azt •» tervét, hogy végre a bevételek fokozásával kapcsolatban az illetéki szabályok rég megigért, de eddig még meg nem valósított reformját is meg akarja oldani. A javaslat indokolása behatóan ismerteti a módot is, amint ezt a végleges, alapos reformot megoldandónak véli. Az egész anyagot az illetékek és díjak címén összefoglalt különböző természetű szolgáltatások megfelelő csoportosításával négy részre kívánja osztani A bizottság a kormánynak ezt a tervét is helyesléssel fogadja, mert egységes, világos, könnyen áttekinthető és ily módon a gyakorlati élet igényeinek megfelelő jó törvényt csak úgy alkothatunk, ha egy-egy törvénybe csupán egynemű szolgáltatásokat foglalunk össze. Ha elismeri is a bizottság, hogy a most érvényes illetéki szabályaink magja, az 1850 évi osztrák császári nyilt parancs a maga idejében alaposan átgondolt, sikerültnek mondható törvényhozási alkotás volt, amely a keletkezése idejében fennállott kezdetlegesebb életviszonyok között a célnak tökéletesen meg is felelt, a mai sokkal fejlettebb és bonyolultabb jogi, de különösen közgazdasági viszonyok között már feladatát nem töltheti be úgy, amint azt annak idején betöltötte. A viszonyokban beállott változások kényszerít ették a kormányokat arra, hogy esetről-esetre novellák útján módosítsák az alaptörvényt. Ezek a' módosítások azonban — el is tekintve attól, hogy önmagukban sem voltak mindig sikerültek — csak az áttekinthetőséget zavarták, sőt lassan-lassan teljesen lehetetlenné is tették. Csak helyesléssel lehet és kell tehát fogadni a kormánynak azt az elhatározását, hogy most nem csupán egyszerű felemelési javaslattal lép az országgyűlés elé, hanem gyökeres reform munkával foglalkozik, amelynek keretében nem csupán az állami bevételek tokozását kívánja elérni, hanem egyúttal az oly régen várt alapos újjáalkotást is el akarja végezni. Az előttünk fekvő javaslat ennek a gyökeres reform-munkának első része A bizottság ezt a javaslatot általánosságban az előbb felsorolt okokból is, de azért is örömmel fogadja, mert maga a javaslat általánosságban jól átgondolt, következetesen és rendszeresen felépített, könnyen áttekinthető törvény, amely világos és magyaros szövegezése folytán is törvénykönyvünknek egyik sikerült törvénye lesz. A javaslat rendelkezéseinek érdemi méltatására áttérve, a bizottság a javaslat egyéb jó tulajdonságainak teljes elismerése mellett sem zárkózhatik el annak megállapítása elől, hogy az az adózók vállaira igen súlyos terheket ró, és hogy a szociális szempontokat csak igen kis mértékben tartja szem előtt. De ha a javaslatnak ezt a hibáját megállapítja is, viszont kénytelen beismerni, hogy az állam parancsoló szüksége mellett a kormány nem