Képviselőházi irományok, 1910. LXII. kötet • 1440-1453. sz.

Irományszámok - 1910-1440. A pénzügyi bizottság jelentése "a vagyonátruházási illetékekről" szóló 1428. sz. törvényjavaslat tárgyában

Í440. szám. 31 42. §. Ingatlanok értékelése. Ingatlanok értékéül azoknak az illetékkötelezettség beálltakor meglévő közönséges forgalmi értékét kell venni. Ha a fél az ingatlanok értékét be nem vallotta, vagy ha a bevallott érték az ingatlan átvételéért a többi örökös társsal szemben elvállalt szolgáltatásokhoz képest, vagy más okból aggályosnak látszik, az illeték kiszabásának alapjául vehetők: 1. az ingatlan utolsó átruházása alkalmával elért vételár a kikötött összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amennyiben ez az átruházás legföllebb 5 évvel az illetékkötelezettség beállta előtt törtónt; 2. az a vételár az összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amelyet az ingatlannak a szerzés után legföllebb egy éven belül történt átruházása alkalmával értek el, amennyiben a kiszabás idejében a kiszabást végző hivatalnak ily adat rendelkezésére áll; 3. az az érték, amelyet az illetékkötelezettség keletkezésének évében a vagyonadó kivetésénél jogerősen alapul vettek; 4. ha az 1—3. pontokban említett értékek rendelkezésre nem állanak, vagy rendelkezésre állanak ugyan, de nem megfelelők, a következő szakaszban meghatározott módon megállapítandó becsérték; 5. ha a hagyatékot a bíróság tárgyalta, a tárgyalás folyamán megállapított érték. Ha különböző becsértékek állanak rendelkezésre, ezek közül mindig a legnagyobbat kell az illetékkiszabásnál alapul venni, még akkor is, ha szakértői becslés történt. Ez alól a szabály alól csak akkor van kivételnek helye, ha ar fél igazolja, hogy a magasabb érték megállapítása idejében az érték becslésénél olyan körülményeket is vettek figyelembe, amelyek az illetékkötelezettség keletkezésekor már fenn nem állottak. 43. §. Szakértői becslés. Ha egyes esetekben a 42. §. 1—3. és 5. pontjában említett értékek a helyi forgalmi értékeknél szembetűnően csekélyebbek, jogosítva van a kir. pónzügyigazgatóság (Budapesten a m. kir. központi díj- ós illetékkiszabási hivatal) az ingatlan értékének hatósági szakértői becslés útján való megállapítását követelni. Ilyen becslésnél az illetékköteles félnek jogában áll saját költségére ellenőrző szakértőt alkalmazni. A hatósági szakértői becslés kérését megelőzőleg a pénzügyigazgatóságnak (központi díj- és illetékkiszabási hivatalnak) az érték megállapítása céljából az illetékköteles féllel megegyezést kell megkísérelni. A becslés költségeit a kincstár viseli abban az esetben, ha a becslés által megállapított érték 5.000 K-t meg nem halad, továbbá, ha a becslés által megállapított érték az 5.000 K-t meghaladja ugyan, de a fél által bevallott értéket 10%-nál többel nem haladja meg. Minden más esetben a költséget az illetékkötelezett fél tartozik viselni. A költségeket a közadók módjára kell behajtani. \