Képviselőházi irományok, 1910. LXII. kötet • 1440-1453. sz.

Irományszámok - 1910-1443. Törvényjavaslat a közös haderőhöz, a m. kir. honvédséghez és a m. kir. népfölkeléshez tartozó személyeknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról

1443. szám. 109 éven belül bebizonyítottan a 3. §. b) és c) pontjaiban felsorolt egyéb okból halt meg, a hadügyministerium beigazolt rászorultság esetében az e §. első és második bekezdései szerint járó özvegyi nyugdíjat, e nyugdíj 50°/o-áig terjedhető összeggel felemelheti. Újra férjhezmenés. 89. §. Ha legénységi állományú személynek nyugdíjat élvező özvegye újra férj­hez megy, újabb házasságkötése napjától számított egy éven belül nyugdíj­igényének az özvegyi nyugdíj és netaláni pótlék (88. §. harmadik bekezdés) két évi összegével val>5 megváltását kívánhatja. Ha ezzel a jogával nem él. akkor rá nézve, ha újból özvegygyé lesz vagy ha házasságát jogerősen fel­bontják (feloldják, érvénytelennek nyilvánítják), a 73. §. határozványai • érvényesek. Özvegyek végkielégítése. 90. §. Ha az önként továbbszolgáló legénységi személyek özvegyének csak abból az okból nincsen igénye folytatólagos özvegyi nyugdíjra, mert férje még nem töltötte be az ehhez megkívánt legrövidebb szolgálati időt (87. §. 1. pontja), ugy részére, amennyiben valamely kizáró ok (66. §.) nem forog fenn, az özvegyi nyugdíj egy évi összegével felérő végkielégítést kell kiszolgáltatni. Igény nevelési járulékra. 91. §. Önként továbbszolgáló, tényleges szolgálatban elhalt legénységi személyek ellátatlan árváinak, valamint olyan legénységi személyek ellátatlan árváinak akik az elhalálozás idejében állandó legénységi nyugdíj (rokkantnyugdíj) vagy nyugzsold élvezetében állottak, vagy rokkantházi ellátásban részesültek, neve­lési járulékra van igényűk, ha törvényes származásúak vagy ha őket a szülők utólagos házasságával vagy legfelsőbb kegyelemből törvényesítették. Egyéb legénységi személyek törvényes vagy törvényesített ellátatlan árváinak akkor van nevelési járulókra igényük,, ha fennforognak azok a fel­tételek, amelyek a 87. §. 6. pontja szerint az özvegyi nyugdíjra való igényt megállapítják. Az a körülmény, hogy a szülők házasságát jogerősen felbontották (fél­oldották) vagy érvénytelennek nyilvánították, a nevelési járulékra való igényt nem zárja ki. Az atyátlan árvák nevelési járulékának összege. 92. §. Magasabb állású altisztek vagy önként továbbszolgáló, havizsold élve­zetében állott egyéb altisztek minden atyátlan árvája részére a nevelési járu-

Next

/
Thumbnails
Contents