Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1426. Törvényjavaslat a katholikus önkormányzatról
5Ü 1426. szám. mot összekeverő államegyház rendszerétől. A paritásos magyar egyházpolitika, amikor szabad mozgást engedett a vallási társulatoknak egyházi életük gondozásában, a kulturális tevékenység kifejtésében, a jótékonyság ébresztésében: lehetővé tette a sokféle vallás követői számára a békés együttélést; nemcsak, de a nagy, történelmi egyházak kultúrtörekvésót bekapcsolván a saját kultúrpolitikájába, felettébb becses tényezők hajtóerejével mozdította elő az általános haladás és a magyar nemzeti művelődés kifejtését. Eme közvetlen haszon mellett a szilárd egyházi autonómia, a történelem tanúsága szerint, a közszabadság támasztékának is bizonyult,- a nemzettől nyert szabadságot és jogokat meghálálni tudta a nemzeti jogok és a szabadság önfeláldozó védelmével. A magyar törvényhozás csak következetes maradt önmagához, amikor a bevett vallásfelekezetekkel szemben követett politikáját alkalmazta még a jövendőben, előálló vadási alakulásokra is. Ezt a felfogást látjuk érvényesülni a vallás szabad* gyakorlatáról szóló 1895. évi XLI1I. t.-c -ben, amely a bevett vallásfelekezetek mellett konstruálja a jövőben elismerendő vallásfelekezetek kategóriáját, megállapítván azok számára eleve az egyházi autonómia fogalmát'és tartalmát. A törvény rendelkezése értelmében a szervezeti szabálynak jóváhagyása után megalakult vallásfelekezet, mint az állam védelme ós főfelügyelete alatt álló törvényesen elismert, nyilvános vallási társulat: szabadon gyakorolhatja a nyilvános közös istentisztelet jogát; egyházi önkormányzati jogánál fogva maga intézkedhetik vallási ós egyházi ügyeiben ós különösen maga kezelheti egyházi, oktatási, nevelési vagy jótékonysági célokra szolgáló alapítványait, egyházi szükségletei fedezésére vag}'ont gyűjthet s e célból idénybe veheti hívei anyagi hozzájárulását, híveire egyházi adót ós egyéb szolgáltatásokat vethet ki, szabályainak keretében gyakorolhatja hívei fölött az egyházi fegyelmet. (9. §. 1., 2., 3 , 4.) Az itt tárgyalt, jövőben elismerendő vallásfelekezeteket nem helyezi ugyan a törvény egy színvonalba a bevett vallásfelekezetekkel, de az egyházi önkormányzat lényeges jogait mégis csonkítatlanul biztosítja számukra. Uj alakulásokkal szemben könnvebb az autonómia körvonalozásában a törvényhozás munkája, mert egyházpolitikának addig követett útja megmutatván a követendő irányt,- a törvényhozásnak nem volt egyéb teendője, mint az elveket tételes formába önteni. Más azonban a törvényhozás helyzete á katholikus autonómia kérdésének megoldásánál, amelynél egy kilencszázados történelmi fejlődéssel kell leszámolni és különböző korszakoknak nem egységes felfogásából eredt, de egymásra halmozódott intézkedéseiből keletkezett alakulatot az autonómia bevett fogalmához átidomítani. Ezek a tényleg fennforgó tárgyi nehézségek egyéb körülményeken kívül bizonyára szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a katholikus autonómia ügye mindezideig megoldást nem nyert, de nem indokolják azt, hogy a magyarországi katholikus egyházra nézve fenntartassák egy helyzet, amely jogfejlődésünk mai stádiumával ós az abban érvényre jutott alapelvekkel rikító ellentótben áll. Ennek a helyzetnek történelmi kialakulása közismeretű. A kereszténységnek ós a királyi móltóságnak hazánkban való meghonosítása után a királyság ós a nemzeti törvényhozás a legbensőbb és a legszívélyesebb zavartalan kapcsolatba lépett a katholikus egyházzal. Szent István bizto-ította az egyház számára nemcsak a teljes működési szabadságot, de a legteljesebb önrendelkezési jogot, amikor törvénykönyvbeiktatta: Episcopi habeant potestatem res Ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque