Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1436. A m. kir. ministerelnök nyolcadik jelentése a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről
350 1436. szám. A társaság alapszabályainak és módosításukaak érvényességéhez a földmívelésügyi minister jóváhagyása szükséges Az alapszabályok a kereskedelmi törvény (1875 : XXXVII. t.-c.) rendelkezésétől eltérhetnek. A jelen §. első bekezdésében említett megbízást a földmívelésügyi minister csak abban az esetben adhatja meg, ha: 1. a társaság alapszabályai kimondják, hogy az igazgatóság elnökét és és vezérigazgatóját, valamint az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak felerészét a földmívelésügyi minister nevezi ki; 2. a társaság alapítási tervezete és alapszabályai kimondják, hogy a társaság a jelen rendelet hatályának tartamára alakul és e hatály megszűntével, vagy előbb is a földmívelésügyi minister által megállapítandó időn belül felszámolni tartozik; 3. a társaság alapítási tervezete és alapszabályai kimondják, hogy: a) az évi osztalék a befizetett részvénytőke 5°/o-át nem haladhatja meg; b) a felszámolás befejeztével a társaság terheinek fedezése és a befizetett alaptőkének visszafizetése, valamint a befizetett alaptőke összege után a tényleges befizetésekről a visszafizetésig folyó — a kifizetett osztalékok által nem fedezett — évi 5°/o kamatoknak megtérítése után íenmaradó felesleg a ministerium által megjelölendő közcélokra lesz fordítandó. A jelen §. értelmében alakuló társaság a forgalombahozatallal felmerülő intézkedések végrehajtására vármegyénkint megbízottakat alkalmaz. 4. §. A Központi Takarmánybizottság feladata a bejelentett takarmány- és alomkészleteknek nyilvántartása és a készletek figyelembevételével a felmerülő szükségletek ellátása, illetőleg a szükségletek biztosítására és kielégítésére szolgáló intézkedéseknek a 3. §. szerint alakult társaságnál való elrendelése és a rendelkezések foganatosításának ellenőrzése. 5. §; A Vármegyei Takarmánybizottság feladata a takarmány igénybevételével (rekvirálásával) megbízott hatósági szerveket működésükben támogatni, a vármegye területén a lefoglalt takarmányból és alomból meghagyandó gazdasági szükséglet mértékét megállapítani és az igénybevétel elleni felszólalások elintézésében eljáró hatóság részére véleményt adni, A Vármegyei Takarmánybizottság ezenfelül megállapítja és nyilvántartja a vármegye területén levő közüzemek, városok, jpari stb. üzemek takarmányszükségletét, számontartja a vármegye területén igénybe vett takarmánykészleteket ós ezeket a Központi Takarmánybizottság rendelkezései szerint utalványozza, végül a takarmánykészletek forgalombahozatalánál a takarmányforgalmi részvénytársaság vármegyei megbízottjainak működését ellenőrzi. A Vármegyei Takarmány bizottság feladata továbbá a takarmányhiány folytán esetleg szükséges kormányintézkedéseknek a vármegye területén való végrehajtása. ' .6. §., A Központi és a Vármegyei Takarmánybizottság tagjainak díjazását a földmívelésügyi minister állapítja meg. I