Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1424. Törvényjavaslat a képviselőház alkotó elemeiről, a cselekvő és szenvedő választói jogról, a képviselőválasztások rendjéről,valamint kapcsolatos általános értékű megállapodásokról
1424. szám. 21 séget egyik sem kapott, a két legtöbb szavazatot nyert jelölt között lesz az új választás, más esetekben újabb jelölésnek is helye van. ' '43. §. A választási eljárás során a választási küldöttségben netán szükségessé váló változtatást a központi választmány, míg a szavazatszedő küldöttségekben beálló és szükséges szemólyváltozásokat a választási elnök eszközli, köteles azonban ezt a központi választmánynak mindenkor haladéktalanul bejelenteni. A választási eljárás ellen az eredmény meghirdetését követő 8 nap alatt lehet a kerület bármely választójának a képviselőházhoz kérvényt benyújtani, mely egyszerű kérvényt azután további 15 nap alatt megindokolhat és indokolását bizonyító adatokkal is felszerelheti. Később beadott kórvények vagy indokolások nem fogadtatnak el. 45. §. . A megválasztott képviselők magukat megbízólevelükkel és az illetékes járási hatóságuk által kiállított erkölcsi bizonyítvánnyal igazolják. A Ház hivatott bizottsága a bemutatott megbízólevelek felülvizsgálásánál arra is köteles ügyelni, hogy a formának elég tétetvén, nem forognak-e fenn a megbízólevelet bemutató ellen a 15. ós 16. ^-ban felsorolt tiltó akadályok. Ha ilyenek fennforognának, a bizottság az összes iratokat a 49. § szerint választott bírósághoz teszi át. 46. §. Befejeztetvén az általános választások, a képviselőház jelenlegi házszabályai szerint alakul meg, de megalakulása után 3 hónapra jelenlegi házszabályai érvényüket veszítik ós ezért a ház 3 hónap alatt új házszabályokat köteles jelen törvény, de különösen az 53., 58. és 59. §-okban foglaltak figyelembevételével alkotni. 47. §. Megalakulás után minden képviselő nyilt ülésben következő esküt teszi le: Én N. N. esküszöm, hogy mindaddig, míg a képviselőházban . . . . . . . . ". . . . . . . . kerületet képviselni fogom, híven és pontosan teljesítendem képviselői kötelességemet, esküszöm, hogg* az egységes magyar nemzeti állam megerősítésére fogok törekedni, hogy a koronás magyar király iránt tartozó hűségemet meg nem szegem ós hogy az ezeréves magyar alkotmánynak sértetlen fönntartása képezendi főtörekvósemet. Isten engem úgy segéljen.