Képviselőházi irományok, 1910. LX. kötet • 1420. sz.
Irományszámok - 1910-1420. A m. kir. ministerelnök hetedik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről
291 ö. §. Akik szénnek, brikettnek és koksznak kizárólag kicsinyben való árusításával foglalkoznak, azok raktáraikban levő készleteiket zár alá vétel esetében is árusíthatják, árusításaiknál azonban a Szénbizottság esetleges utasításai szerint kötelesek eljárni. Kicsinyben való elárusítóknak kell tekinteni azokat, akik a szóban forgó cikkeket legfeljebb öt métermázsa tételekben hozzák forgalomba. 10. §. A 2.908/1916. M. E. számú rendelet 2. §-ának /) pontja alapján bejelentés alá eső készletek az Országos szénbizottság által csak a bejelentett mennyiségnek 100 mótermázsát meghaladó része erejéig vehetők zár alá. A zár alá vétel azonban a többlet tekintetében is hatályát veszti és a birtokos a készlettel szabadon rendelkezhetik, ha az Országos Szónbizottság á bejelentett készletek felől a zár alá vételtől számított hatvan napon belül nem rendelkezett. . 11. §. • Arra nézve, hogy a szén-, brikett- és kokszkószletekből mily mennyiségek vétessenek közszükségleti célokra igénybe, a szükséghez képest az Országos Szónbizottság meghallgatása után a kereskedelemügyi minister dönt és az igénybevételt az Országos Szénbizottság, mint végrehajtó közege útján gyakorolja. Igénybevétel esetében a készlet birtokosa köteles az igénybe vett mennyiséget az Országos Szénbizottság utasítása" szerint átadni. 12- §• A kereskedelemügyi minister a pónzügyministerrel egyetertőleg az Országos Szénbizottság meghallgatása után a szénnek, brikettnek ós * koksznak legmagasabb árát, úgy a nagyban, mint a kicsinyben való eladásra nézve megállapíthatja. 13. §. Az Országos Szénbizottság által a 11. §. alapján igénybevett szón-, brikett- és kokszkószletekért átvételi árul (térítésül), ha az igénybevétel idejében a jelen rendelet 12. §-a értelmében a legmagasabb ár meg van állapítva, az abban az időben érvényes legmagasabb ár, ha ellenben ily ármegállapítás nem történt, a kereskedelemügyi minister áltál a pónzügyministerrel egyetertőleg az Országos Szénbizottság meghallgatása után meg-állapítandó ár fog fizettetni. 14. §. Amennyiben a jelen rendelet alapján elrendelt rendelkezési korlátozás következtében az eladó másokkal szemben szón-, brikett- vagy kokszszállítása iránt előbb vállalt kötelezettségét a szerződési kikötésnek megfelelően egészen vagy részben nem teljesíthetné, ebből az eladó ellen kártérítési követelést támasztani nem lehet. Az eladó azonban a teljesítésnek időleges lehetetlenné válása okából, hacsak a felek másként nem állapodtak meg, nem szabadul szerződési kötelezettségei alól és a jelen rendelet alapján elrendelt korlátozások megszűnte után az elmaradt szolgáltatást is köteles utólag teljesíteni, ha a vevő legkésőbb az eladó részéről hozzá intézett írásbeli felszóllítás vételétől számított 15 nap alatt az eladóval szemben kijelenti, hogy az utólagos teljesítéshez ragaszkodik és utólag nem állanak be oly körülmények, amelyek