Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.

Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

7G 1413. szám. t.-c. rendelkezéseit. A városok választójoga, akár külön képviseleti joggal vannak felruházva, akár nem, teljesen azonos az lo48. évi V. t.-c. idevonatkozó §-aival. A rendezett tanáccsal el nem látott községekben a választójog nem az egynegyed úrbéri telken épül, hanem választók »mindazon lakosok, kikre az 1848. évre az adólajstrom szerint fejpénzen felül legalább 8 pengő forint adó van kivetve.« A városoktól eltekintve, az erdélyi cenzus tehát adócenzus. Ezenfelül ezekben a községekben az erdélyi törvény kétfokú választást is ismer, amennyiben kimondja, hogy az adócenzus szerint jogosult választókon kívül még mindenik község, »mely az 1791-beli 12. törvénycikk nyomán jogosítottakon kívül legalább 100 füstöt számlál, befoly a követválasztásba, szabadon választott két képviselő által. Kisebb községek pedig egy képviselő által.« A törvénynek 4. §-a megállapítja továbbá, hogy vármegyékben, Fogaras vidékén és a székely székekben megtartják választójogukat »mindazok, akik az 1791 béli 12. t.-cikkely szerint közgyűléseken szavazattal birván, az országgyűlési követek választásába befolyni eddig is jogosítva voltak « Szembetűnik az 1848. évi V. t.-c. és az 1848. évi II. erdélyi t.-c. összehasonlításánál még az a körülmén}' is, hogy az erdélyi törvény magasabb értelmiség alapján a választójogot csak a városokban adja meg. Ha teljesen meg akarjuk ismerni azokat az irányító elveket, amelyek a 48-as reform alkotóit vezérelték, nem elégséges, hogy csak az 1848. évi V. t.-c. tárgyalásainak menetét ismerjük. Vissza kell nyúlnunk korábbi időkre. Mert a 48-as átalakulást talán siet

! ették az európai események, de már gondosan előkészítették azt a 40-es esztendők reformer mozgalmai. Igaz jellemzés, amit Kossuth a 48-as reformmunkáról mond : »Nem oly növény volt az, amelyet egy rögtönös izgatottság melegágya hoz létre, hanem a nemzet fájának egészséges gyümölcse, mely a nemzeti bölcseség ós lankadatlan hazafiság geniális levegőjében bimbózott, megtermékenyült, fejlett és megért.« (Iratii II. 165. 1.) Ha végig lapozzuk az 1843—44. évi országgyűlés alsótáblájának kerületi üléseiről megmaradt feljegyzéseket (Kovács Ferenc: »Az 1843—44. évi magyar országgyűlési alsótábla kerületi üléseinek naplója.«) különösen felkeltheti érdeklődésünket a szabad királyi városok rendezéséről szóló törvényjavaslat vitája. Városi polgárjogról, képviseletről, tehát választójogról volt a vitában szó. A felszólalók azok a férfiak, akik munkájukkal megérlelték 1848-at. Beszédeikből megtudhatjuk tehát, mi vezette őket reformeri küzdelmeikben. E beszédekben három jellemző vonást találunk. Az egyik a kiváltságos társadalomnak olyan szigorú, sőt mondhatjuk, igazságtalan bírálata, amit igazán csak az a képviselet engedhetett meg magának, amely a kiváltságosak követeiből alakult. A másik annak hangsúlyozása, hogy a gyö keres, demokratikus jogkiterjesztés a belső társadalmi rend megóvására szükséges. A harmadik annak kifejtése, hogy a nemzetet kifelé, külső támadások ellen erőssé, ellentállásra képessé csakis a jog egybeforrasztó ereje teheti. A jogkiterjesztés és a belső rend összefüggését emeli ki például Szemere Bertalan : »Ott van rend, ahol polgár van és nem szolga, ahol erő van és nem erőtlenség.* »A szabadság és a honszeretet olyan, mint az isteni tisztelet, amit az emberek gyakorlat által kedvelnek meg.« Nem ismeri el a cenzus jogosultságát és kiemeli a nagyszámú kisbirtokuak konzervatív erejét. Miután a kevés minden kis lázadásban könnyen elmerülhet, miután a sokból valami töredék inkább megmenthető, a kisbirtokosoknak talán még sokkal in- ( kább érdekében áll a közrend, a jogállapot. «Kállay Ödön, Csanádvármegye követe, kijelenti, hogy a képviseleti rendszerből semmi nóposztályt nem zár ki, »ki