Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.
Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról
58 1418. szám. állapítaná, az illető szavazókörben folytatólagos, illetőleg új szavazást rendel el. Ha azonban az illető szavazókörnek (szavazókörök) még hátralévő összes szavazatai a választás eredményét meg nem változtathatnák, a választási elnök a folytatólagos vagy az új szavazás elrendelését mellőzi. A folytatólagos vagy az új szavazásra a választási elnök azonnal határnapot tűz ki, amely az elnöki intézkedés napj ától számított negyedik napnál korábbi ós hatodik napnál későbbi nap nem lehet. A választási elnök erre vonatkozó' határozatát közzététel végett megküldi a szavazókörbe tartozó községek elöljáróságának (városi polgármester), amelyet ez a szokásos módon azonnal közzétesz. A folytatólagos szavazásban csak azok vehetnek részt, akik a félbe- . szakított szavazásnál érvényesen nem szavaztak. A szavazatok összeszámításánál a félbeszakítás előtt leadott szavazatokat is figyelembe kell venni. Egyebekben, a folytatólagos és az új szavazásra ugyanazok a szabályok állanak, amelyek a szavazásra általában irányadók. Folytatólagos vagy új szavazás elrendelése esetében a választási elnök a választás eredményét csak a folytatólagos vagy az új szavazára vonatkozó iratok beéi'kezése után állapítja meg. s Ha a szavazás a választókerület valamennyi szavazóköróben meghiúsult, az egész választást meghiúsultnak kell tekinteni ós új választásnak van helye (162. §.). 158. §. Az egész választás lefolyásáról jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvben megemlítendő: a) a választókerület neve; b) a választás napja és a választási eljárás megkezdésének időpontja; c) az ajánlatok átnyujtásának, átvételének vagy esetleges visszaadásának ' időpontja ós a visszaadás indoka, a jelöltek neve; d) az ajánlók által alkalmazott vagy az elnökök által ideiglenesen ki- , nevezett bizalmiférfiak és a külön megbízottak neve; e) a jelölt vagy a jelöltek esetleges visszalépése és hogy azt az elnök mikor vette tudomásul; a szavazás megszüntetése iránt tett intézkedés időpontja; t) szavazókörönkint a szavazás (az esetleges folytatólagos vagy új szavazás) megkezdésének és befejezésének időpontja, a szavazás eredménye; a szavazás esetleges elhalasztásának, meghiúsulásának vagy félbeszakításának oka; g) a visszautasítottak és a kifogásoltak jegyzékébe foglalt választók száma; h) titkos szavazásnál az érvénytelenné nyilvánított szavazatok száma; i) a 152. §. 2. bekezdése értelmében figyelembe nem vett szavazatok száma; k) a választás eredménye és az eredmény kihirdetésének időpontja; í) a választás alatt előfordult fontosabb mozzanatok, a választási elnök és a szavazatszedőküldöttségi elnökök esetleges határozatai és a csend ós rend érdekében tett intézkedései. A jegyzőkönyvet a választási elnök, a küldöttség birói tagja és a jegyző írja alá. A választási jegyzőkönyv mintáját a belügyminiszter állapitja meg.