Képviselőházi irományok, 1910. LV. kötet • 1324. sz.

Irományszámok - 1910-1324. A m. kir. ministerelnök hatodik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről

60 rendelet életbelépte előtt másnak bérbe, amelyre nézve a bérleti viszony meghosz­szabbítása az 5. §. második bekezdése alapján áll be. 10. §. . Aki a jelen rendelet 1. 'vagy 2. §-ának rendelkezését megszegi vagy bármi módon kijátssza, kihágást követ el és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha megállapítható annak a nyereségnek mennyisége, amelyet a tettes cselek­ményével illetéktelenül elért, a pénzbüntetés az előbbi bekezdésben meghatározott összegen felül a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető­bíróságnak, a székesfővárosi állami rendőrség működési területén pedig a m. Fir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. 11. §. A belügyminister és az igazságügyminister egyetértőleg kibocsátott rende­lettel a lakás és egyéb helyiség bérletéből eredő kérdések kiegyenlítésére egyeztető Vagy választott bíróságként döntő bizottságot vagy hatóságot állapíthat meg és az erre vonatkozó eljárást szabályozhatja. 12. §­Ez a rendelet kihirdetésének napján lép létbe. Hatálya Horvát-Szlavonorszá­gokra nem terjed ki. Budapest, 1916. é\?i november hó 12. napján. Gróf Tisza István s. k., m. Ttir. ministerelnök. 23. A m. kir. kereskedelemügyi minlsternek 41.351/1916. K. M. szánni ren­delete, a találmányi szabadalmakról szóló 1894: XXXVII. t.-c. 45. § ában megállapított évi díjak fizetési határidejének meghosszabbítása tár­gyában. A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912 : LXIII. t.-c. 16. §-ában nyert felhatalmazás alapján a magyar királyi ministerium által 6.981/1914. M. E. szám alatt kibocsátott rendelet értelmében a követ­kezőket rendelem: 1. §. Az 1915. évi december hó 23-án 87.639. szám alatt kiadott rendeletem­nek azt az intézkedését, amelynek értelmében a szabadalmi évi díjak és pótdíjak fizetésére megállapított határidőknek folyása 1916. évi június hó 30. napjáig szünetel, akként módosítom, hogy a szünetelés tartama 1916. évi december hó 31. napjáig terjed. Egyebekben előlidózett rendeletem változatlanul hatályban marad. 2. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Budapest, 1916. évi június hó 19-én. A kereskedelemügyi m. kir. minister.

Next

/
Thumbnails
Contents