Képviselőházi irományok, 1910. LV. kötet • 1324. sz.
Irományszámok - 1910-1324. A m. kir. ministerelnök hatodik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről
369 Ha a kérelmet nem a katonai vagy egyéb állami igazgatás, ideértre az állami vállalatokat is, terjeszti elő, a kérelmezőnek minden egyes jog után, amelyre kérelme vonatkozik, a m. kir. szabadalmi állampénztárnál ötven korona díjat kell lefizetnie. A nytigtát a kérvényhez mellékelni kell. 2. A m. kir. kereskedelemügyi minister a kérelmet az eljárás megindítása nélkül visszautasíthatja. Ebben az esetben az előbbi pont értelmében lefizetett díjat a kérelmező részére vissza kell adni. Ha a m. kir. kereskedelemügyi minister az eljárást megindítja, annak lefolytatásával a m. kir. szabadalmi hivatalt bizza meg. 3. A m. kir. szabadalmi hivatal elnöke az ügy előkészítése végett a hivatal egyik tagját küldi ki, aki az érdekelteket szóval vagy Írásban meghallgatja ós a szükséges bizonyítást felveszi. . A kiküldött a kérvény és mellékletei másolatának közlése mellett felhívja a jogosítottat, aki ellen a kérelem irányúi, vagy ha nem lakik belföldön, itt lakó képviselőjét, hogy a kérelem tárgyában nyilatkozatát a felhívásban megállapított határidőn belül a kiküldötthöz nyújtsa be. Ha a jogosítqtt nem lakik belföldön ós nincs itt lakó képviselője, meghallgatása mellőzendő. A kiküldött a belföldön tartózkodó ismert érdekelteket részükre kézbesítendő értesítéssel, az ismeretlen vagy külföldön tartózkodó érdekelteket pedig a Szabadalmi Közlönyben egyszer közzéteendő hirdetménnyel hívja fel nyilatkozatuk megtételére. A bizonyításra a szabadalmi peres eljárás szabályai irányadók. Eljárásáról a kiküldött jegyzőkönyvet szerkeszt és azt jelentós kíséretében az elnöknek bemutatja. 4. Az elnök az ügyet előadó kirendelésével a m. kir. szabadalmi hivatal bírói osztálya elé terjeszti. Előadó a kiküldött is lehet. A 3. §-ban meghatározott esetekben a bírói osztály a kérelem visszautasításának kérdésében határoz. E határozat ellen a m. kir. szabadalmi tanácshoz a szabadalmi peres eljárás szabályai szerint felebbezésnek van helye. Ha a m. kir. szabadalmi hivatal bírói osztálya a kérelmet a 3. §-ban meghatározott valamelyik okból visszautasítandónak nem tartja, ily értelemben határoz és egyúttal javaslatot is készít a m. kir. kereskedelemügyi ministernek az 1., 2. vagy 4. §. alapján hozandó határozatára nézve. A m. kir. szabadalmi hivatal, mihelyt az előbbi bekezdésben említett határozata jogerőre emelkedik, az iratokat javaslatával együtt a m. kir. kereskedelemügyi ministerhez terjeszti fel. 5. Szabadalmi vagy mintaoltalmi jog felfüggesztése iránt előterjesztett kérelem visszavonása esetén az eljárást hivatalból folytatni lehet. 6. Az eljárásnak és a képviseletnek költségeit mindegyik fél maga viseli. 7. A m. kir. kereskedelemügyi minister határozatát a jelen §. 3. pontjának 3. bekezdésében foglalt szabályok szerint közli az érdekeltekkel. 8. A kérelem és végleges elintézése, valamint a megadott használati engedély átruházása a lajstromban (szabadalmi, védjegy- vagy mintalajstromban) feljegyzendő és ha szabadalomról van szó, a Szabadalmi Közlönyben, ha pedig védjegyről vagy mintáról van szó, a Központi Védjegyértesítőben kihirdetendő. 6. §• Franciaország, Nagybritannia, Olaszország és Oroszország állampolgárai részére szabadalmak adása felfüggesztetik. Az említett államok polgáraitól eredő szabadalmi bejelentések elfogadandók. Képv. iromány. 1910-^-1915. LV. kötet. 47