Képviselőházi irományok, 1910. LV. kötet • 1324. sz.

Irományszámok - 1910-1324. A m. kir. ministerelnök hatodik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről

123 felel, kötelesek azonban az így nyert engedélyivel vásárolt tengerivel kihizlalt sertéseket az engedélyben meghatározott feltételek mellett közfogyasztásra átengedni. Ugyanez áll az iparszerű baromfihizlalásra szükséges tengeri beszerzé­sére nézve is. Az ipartelepeknél az engedély kiadása előtt az elsőfokú iparhatóságot is meg kell hallgatni. Az engedély kiadását a törvényhatóság első tisztviselője a közfogyasz­tásra lekötött sertések számának egyidejű közlésével a belügyministerhez, az iparszerű sertéshizlaló-telepeknek adott engedélyt azonfelül a kereskedelem­ügyi ministerhez haladéktalanul bejelenteni köteles, akik az engedélyt indo­kolt esetben vissza is vonhatják. Azokban a törvényhatóságokban, melyekben a termelő tengerikészlete egy részének közszükségleti célokra leendő igénybevételét a földmívelésügyi minister az 5. §. alapján elrendelte, ez engedély alapján tengerit csak oly termelőtől szabad vásárolni, ki tengeri feleslegének eladására az 5. §. alap­ján engedélyt nyert. A vevő köteles a jelen §. alapján beszerzett tengerimennyiséget annak feltüntetésével, hogy az hol tároltatik, a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelenteni. A hizlaló-telep birtokosának tilos készletéből két heti szükségletnél többet felőrölni. A vásárolt tengeri elszállítását illetőleg a 16. §. rendelkezései irány­adók. V. Vásárlás ipari és továbbeladási célokra. 12. §. ; Termelőtől hizlaláson (11. §.) kívül más ipari célokra tengerit vásárolni tilos. Továbbeladás céljára csak a Hadi Termény-részvénytársaság s e tár­saság részére annak bizományosai vásárolhatnak tengerit. A Hadi Termény-részvénytársaság bizományosaira a 773/1916. M. E. számú rendelet (1, Budapesti Közlönynek 1916. évi március hó 4. napján megjelent 52. számában) rendelkezései továbbra is irányadók. VI. A vásárló rendelkezési joga a vásárolt tengeri felett. 13. §. A vásárló a jelen rendelet alapján beszerzett tengerit csak arra a célra használhatja fel, amely célra a tengerit a hatóság engedélyével (vásárlási igazolványával) beszerezte. Amennyiben a vásárolt tengerit családi vagy gazdasági viszonyának változása miatt eladni kívánja, csak a Hadi Termény­részvénytársaságnak adhatja el. A vásárló a rendes gazda gondosságával köteles ügyelni arra, hogy az általa beszerzett tengeri minősége meg ne romoljók és emberi élelmezésre alkalmas állapotban megmaradjon. 16*

Next

/
Thumbnails
Contents