Képviselőházi irományok, 1910. LV. kötet • 1324. sz.
Irományszámok - 1910-1324. A m. kir. ministerelnök hatodik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről
100 ötöde a feljelentőt, többi része a felmerült költség levonásával a rokkant katonák segélyalapját illeti. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak, a székesfővárosi államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ottani jogszabályok szerint erre hivatott hatóságok járnak el. 29. §. Ez a rendelet 1916. évi július hó 22. napján lép életbe. Hatálya, amenynyiben ez a rendelet a magyar szent korona országainak egész területén hatályos törvényben szabályozott jogviszonyokra vonatkozik, Horvát Szlavónországokra is kiterjed. A Horvát-Szlavonországokra kiterjedő rendelkezéseket, amennyiben végrehajtásuk nem a központi kormányt illeti, ott a bán hajtja végre, amihez képest azoknál az intézkedéseknél, amelyek a jelen rendelet szerint a belügyminister és a földmívelésügyi minister hatáskörébe tartoznak, HorvátSzlavonországokban e ministerek helyett a bánt kell érteni. Azokat a tennivalókat, amelyeket a jelen rendelet a Hadi Terményrészvénytársaság feladatkörébe utal, Horvát-Szlavonországokban az ottani Országos Gazdasági Bizottság (Zemaljsko Gospodarsko Povjerenstvo u Zagrebu) látja el. Budapest, 1916. évi július hó 21. napján. Gróf Tisza István, s. k., m. kir. ministerelnök. 36. A m. kir. ministeriumnak 2.633/1916. M. E. számú ren/Mete, az őrlési tanúsítványok használata tárgyában. A m. kir. ministerium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli: A 2.117/1916. M. E. számú rendelet 7. §-ában az őrlési tanúsítványokra vonatkozó rendelkezéseket akként kell érteni, hogy a malomvállalatok nemcsak az 1916. évi, hanem az 1915. évi termésből származó búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát és zabot is őrlésre, darálásra, zúzásra, hántolásra és bármely egyéb feldolgozásra csak az említett szakaszban előírt őrlési tanúsítvány átszolgáitatása mellett vállalhatnak. 2. §. Ez a rendelet azonnal életbelóp. Hatálya a 2.117/1916. M. E. számú rendeletnek megfelelően a magyar szent korona országainak egész területére kiterjed. Budapest, 1916. évi augusztus hó 8. napján. Gróf Tisza István s. k. m. kir. minister elnök.